Ma: 2024.04.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Két 15 éves miskolci cigány megerőszakolt és arcon harapott egy velük egykorú lányt

Vádat emelt a a Miskolci Járási Ügyészség két 15 éves fiatalkorú ellen szexuális erőszak bűntette miatt. A fiatalok tavaly májusban, egy villamoson szólították le a szintén 15 éves lányt, akit rávettek, hogy szálljon le velük. Ezután elkísérték egy patakparti elhagyatott területre, ahol az egyikük „komoly szándék nélkül” arra kérte, hogy prostituáltként dolgozzon nekik.

Megrugdosta, hasba szúrta, majd a kertjében elásta ivócimboráját

A vádirat szerint az 55 éves, büntetlen előéletű férfi baráti viszonyban volt azzal a falubeli férfivel, aki mintegy 15 éve hajléktalan, és rendszeresen a vádlott lakóházában húzta meg magát. A lakhatásért cserébe a sértett nyugdíjából rendszeresen vásárolt a vádlottnak élelmiszert és alkoholt. A két férfi között gyakoriak voltak a veszekedések, ilyenkor a vádlott rendszeresen bántalmazta a sértettet.

Idős férfi rabolt egy boltból

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy idős férfi ellen, aki különböző árucikkeket lopott el egy vegyes üzletből, majd az őt utolérő eladóval és biztonsági őrrel dulakodni kezdett az utcán.

Eltérő kultúra: brutális támadás a miskolci villamosmegállóban

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 19 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt. A fiatal belekötött a villamosra várakozó nőbe és annak rokonába, majd szóváltást követően a férfit többször ököllel megütötte. A támadó a földre került férfit tovább bántalmazta, a sértett védelmébe beavatkozó nőt megpofozta, megrúgta, felső testén ütötte.

Családi buli: nyakon szúrta a börtönből aznap szabaduló testvérét

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 49 éves férfival szemben, aki 2020 novemberében, italozást és előzetes szóváltást követően, a saját szabaduló buliján szúrta nyakon a testvérét.  

A nyílt utcán erőszakoltak meg egy merevrészeg, magatehetetlen, 50 év körüli nőt Gyöngyösön

Egy, erősen ittas állapotban lévő nővel szexelt egy férfi Gyöngyös Fő terén, egy szórakozóhely előtt. Egy szemtanú videóra vette a magatehetetlen nő közterületen történő megerőszakolását, a felvétel pedig gyorsan terjedni kezdett a közösségi médiában. A rendőrség szexuális bűncselekmény miatt nyomozást indított.

Ezúttal Mór külterületén tartottak „kulturális bemutatót” a cigányok - vascsővel, kapával, fejszével

Az életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárásban tíz napon belül nyolc személyt fogtak el a nyomozók. Közülük két férfi letartóztatását a bíróság elrendelte, ketten bűnügyi felügyelet alatt várják ügyük folytatását.

Tetten érték a rablót a debreceni rendőrök

A 24 éves férfi éppen a nyílt utcán fenyegetett két fiatalt, amikor odaléptek hozzá az egyenruhások. A nyomozók alig két hét alatt befejezték az ügy vizsgálatát.

Pont került a 23 évvel ezelőtti kecskeméti emberölés nyomozati anyagának végére

Még 2000. október 1-jén történt Kecskeméten egy olyan haláleset, amelynek rejtélye több mint két évtizeden keresztül nem hagyta nyugodni sem a helyieket, sem a rendőröket. A fordulópontot egy másik ügyben szerzett információ hozta meg a nyomozók számára. Ebből kiindulva, egy nagyon aprólékos, mindenre kiterjedő nyomozati munka révén sikerült rekonstruálniuk a tragikus nap eseményeit. 

Kórházi váróban támadt a mentősre az ittas elkövető

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 27 éves férfival szemben, aki egy mentőápolóra támadt rá a veszprémi kórházban.

Alig múltak 14 évesek, amikor kirabolták az iskolatársukat

Vádat emeltek két 14 éves és egy 15 éves fiatal ellen, akik 3000 forintot raboltak az iskolatársuktól.

Debrecenben rabolt a hajdúhadházi „navajonki”

Még bejelentés sem érkezett a rendőrségre, a debreceni járőrök a helyszínen elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint pénzt követelt a sértettektől. Rablás miatt indult vele szemben büntetőeljárás.

Vádemelés az édesanyját is terrorizáló rabló ellen

A Pásztói Járási Ügyészség vádat emelt egy 29 éves nógrádi férfi ellen, aki néhány napon belül négy bűncselekményt követett el. Többször rátámadt édesanyjára, megszegte az ellene elrendelt távoltartás szabályait, valamint egy férfit kirabolt.

Emberölési Kísérlet a rétes receptje miatt

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki az italmérőben a rétes receptjén veszett össze ismerősével.

Vadászfegyverével ölte meg édesapját

A Somogy Vármegyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a fiatal személlyel szemben, aki - egy közös vadászatot követően - lelőtte apját Barcs közelében.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2175 2176-2190 2191-2205 2206-2220 2221-2235 2236-2250 2251-2265 2266-2280 2281-2295 2296-2310 2311-2325 2326-2340 2341-2355 2356-2370 2371-2385 2386-2400 2401-2415 2416-2430 2431-2445 2446-2460 2461-2475 2476-2490 2491-2505 2506-2520 2521-2535 2536-2550 2551-2565 2566-2580 2581-2595 2596-2610 2611-2625 2626-2640 2641-2655 2656-2670 2671-2685 2686-2700 2701-2715 2716-2730 2731-2745 2746-2760 2761-2775 2776-2790 2791-2805 2806-2820 2821-2835 2836-2850 2851-2865 2866-2880 2881-2895 2896-2910 2911-2925 2926-2940 2941-2955 2956-2970 2971-2985 2986-3000 3001-3015 3016-3030 3031-3045 3046-3055
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat