Ma: 2018.12.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Diákterror egy győri iskolában

Négy győri diák ellen emelt vádat az ügyészség, amiért szinte naponta vegzálták társaikat. Volt olyan eset, amikor késsel fenyegetőztek, így vették el egyik társuk telefonját, pénzét és ennivalóját is.

Nem volt pénze a kisújszállási cigánynak: harminc szúrással ölte meg áldozatát

Egy köztiszteletben álló 51 éves nőt ölt meg 30 késszúrással egy cigány. Azt mondta, mézet akar venni. Amikor látta, hogy „tiszta a levegő”, azonnal szurkálni kezdte az asszonyt. Életfogytiglanit kaphat.

Késsel okozott halálos sebet

A gyanú szerint H. Szilveszter késszúrással végzett lakótársával.

Kamaszbűnözés: rablás, zsarolás, lopás, „megfejelés”

Lopással, rablással szerzett pénzt az a két kamasz, aki ellen a napokban emeltek vádat. A történet lényegét Kis-Király Ervinné megyei főügyész-helyettes ismertette. Az 1997-ben született P. Csaba Roland és két évvel idősebb társa, B. Szabolcs tavaly tavasszal követett el súlyos bűncselekményeket Keszthelyen.

Majdnem gyilkolt szóváltás után a tizenéves

Elfogták a rendőrök azt a tizenéves fiatalembert, aki életveszélyesen megsebesített egy férfit szombaton éjjel, Nyírbogáton.

Konyhakéssel szúrta meg fiát egy mogyoródi férfi

Előzetes letartóztatásba helyezték azt az 50 éves férfit, aki egy veszekedést követően vállon és arcon szúrta a fiát, Mogyoródon.

Gyilkossági kísérlet a görög étteremben

Emberölés kísérletével vádolta meg a Fővárosi Főügyészség azt a török férfit, aki tavaly márciusban meglőtte haragosát egy budapesti görög étteremben.

17 éves fiú verekedett Pécsett

A nyomozás során keletkezett adatok szerint P. József 17 éves pécsi fiatalember 2013. augusztus 2-án, Pécs keleti városrészében, előzetes szóváltást követően, ököllel többször megütött egy fiatalembert, aki az orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

Bögrével bántalmazta fiát

M. Géza Béla megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. február 14-én, 16 óra 30 perc körüli időben a Budapest XIII., Hegedűs Gyula utcai lakásukban összeveszett fiával. A szóváltást követően a 65 éves apa az asztalról felvett egy bögrét és azzal ütötte meg 22 éves fiát. Az ütés következtében a bögre összetört a sértett fején, de a támadója - a kezében maradt bögre fülével - tovább ütötte.

Lányok raboltak

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást - őrizetbe vételük mellett - H. K. 14 éves és N. H. 17 éves budapesti lakosok ellen, valamint orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. P. 16 éves budapesti lakos ellen.

Embert ölt, elfogták

A Pest megyei nyomozók egy 21 éves tápiószecsői férfit fogtak el, akit egy 2011-ben elkövetett emberöléssel gyanúsítanak.

Tombol a „rend” Budapest utcáin is: gyomorszájon vágott egy mozgássérültet a piros lámpánál

Elképesztő történet a pesti utcákról: a mozgássérült egy piros lámpánál kocsijával véletlenül beleszállt egy másik autóba. A vétlen sofőr előbb rengeteg pénzt követelt, aztán többeket megvert. Az önbíráskodó ellen vádat emelt a Fővárosi Főügyészség.

Bicskát vágott haragosába

Bicskával sebesített meg szóváltás után egy embert egy férfi a Nógrád megyei Karancslapujtőn. A szurkálót elfogták, garázdasággal gyanúsítják.

Állcsonttörés, cipőnyalatás

Kényszerítés, zsarolás, testi sértés, garázdaság - ezekkel a bűncselekményekkel vádolják azt a kamaszt és büntetett előéletű bátyját, akik iskolásokat bántalmaztak és sértettek meg emberi méltóságukban 2012 októberében, Keszthelyen. A páros hamarosan bíróság elé állhat.

Brutális csicskáztatás egy budapesti börtönben

A vádlott 2011 novemberében került a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe, ahol a sértettel közös zárkában helyezték el. Az előbbi az utóbbi az első naptól kezdve folyamatosan fenyegette, zsarolta, és a rákényszerített kártyajátékban felhalmozott tartozását a családjától kapott élelem és egyéb tárgyak átadásával kellett törlesztenie.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2054
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat