Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Meg akarta öletni anyja adósát
HP 2014. 10. 22. 5:46:00

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a huszonéves férfit, aki a gyanú szerint bérgyilkosokkal akarta megöletni édesanyja üzletfelét, Budapesten, egy nagy összegű elszámolási vita miatt.



A férfi a gyanú szerint néhány nappal ezelőtt döntött úgy, hogy „megleckézteti” édesanyja egy üzletfelét, miután a férfi és az asszony között egy több mint százmillió forintos összegről szóló üzleti elszámolási vita alakult ki a közelmúltban. A fiú elhatározta, hogy elraboltatja az illetőt, sőt arra is elszánta magát, hogy felbérelt emberek segítségével akár meg is öleti a férfit. Tervét részletesen kidolgozta és mindent megtett annak érdekében, hogy az megvalósuljon, többek között nagyobb összegű valutát is kölcsönkért a szükséges előkészületek finanszírozására. A 26 éves gyanúsított szándéka azonban a rendőrségnek is tudomására jutott, ezt követően a múlt szombaton, egy szervezett akcióban elfogták a férfit az V. kerületi Vécsey utcában. Az ügyben emberölés előkészületének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, a gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat