Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Egy 82 éves nénike szoknyája mögé bújva keres vagyonokat a csaló taxis főhiéna
privatkopo.hu 2016. 12. 02. 17:33:00

Gazdasági szakemberek gyakran hangoztatják: vállalkozni sosem késő. Vélhetően ezt a biztatást vette komolyan annak a gazdasági társaságnak a tulajdonos-ügyvezetője, amely mélyen beágyazódott a budapesti személyfuvarozói ágazatba, a cég szinte az összes nagyobb taxi társasággal franchise szerződésben áll. A vállalkozást egy 82 éves néni irányítja, aki két évvel ezelőtt, 80 évesen döntött úgy, hogy a „saját lábára áll”. Azonban Magyarországon semmi sem az, aminek látszik…



A Privatkopo.hu információja szerint szinte az összes nagyobb budapesti taxi társasággal franchise szerződésben áll a 2014-ben alapított Mofusz Car Hungary Kft. A cég által üzemeltetett személygépkocsik többsége a MAX TAXI, a 6x6 Taxi, a Taxi 2000, a Taxi 4, valamint a TELE 5 Taxi márkaneve és logója alatt rója a főváros utcáit. A társaság tulajdonosa és ügyvezetője Mótusz Ferencné tárnoki lakos, aki 1934-ben, tehát 82 évvel ezelőtt született. A szépkorú hölgy 80 évesen döntött úgy, hogy kihasít magának egy szép szeletet a budapesti taxibizbniszből. Ez derül ki a cégnyilvántartásból.

A valóság ezzel szemben az, hogy Mótusz Ferencnének fogalma sincs a taxizásról, mint gazdasági tevékenységről, ő csupán stróman, akit költségvetési csalás bűntett elkövetésére használ egy, a háttérben meghúzódó személy.

A budapesti taxis társadalomban „márkának” számít Bényei Gábor neve. A férfi hosszú évek óta úgy növeli a vagyonát, hogy megkárosítja az államot. Némi „pénzjutalomért” cégeket alapíttat vagyontalan magánszemélyekkel, majd a jellemzően az alkalmazottak tulajdonában álló gépkocsik forgalmi engedélyébe üzembentartóként bejegyeztetik az aktuális „rogyjunk össze” kft. nevét, az autókra - műszaki vizsgát követően - sárga rendszámot igényelnek, és indulhat az „okosság”.

A Privatkopo.hu értesülése szerint jelenleg mintegy 100-120 olyan taxi működik Budapesten, amelyek üzembentartója a Bényei holdudvarába tartozó csaló cégek valamelyike. A férfi kizárólagos „uralma” alatt áll a Deák téri taxiállomás, ahova csak olyan autók állhatnak be, amelyek az ő „fennhatósága” alatt végeznek személyszállítási tevékenységet. A droszt használatáért napi 4 ezer forintot fizetnek a taxisok - mindenfajta bizonylat nélkül - Bényeinek. Azoktól a sofőröktől, akik a „vállalkozó” valamelyik trükkös cége égisze alatt tevékenykednek a saját gépkocsijukkal, havonta 20 ezer forintot „rendszámhasználat”, további havi 36 ezer forintot „nyugdíjbiztosítási járulék” befizetése címszó alatt kér és kap Bényei. A jelzett tételeken felül a gépkocsivezetőktől beszedi az esetleges közlekedési/parkolási bírságok összegét is, azzal a megjegyzéssel, hogy az őket alkalmazó cég majd befizeti azokat.

A Mofusz Car Hungary Kft. 2014. és 2015. évi beszámolója szerint a társaság nettó árbevétele - mindkét évben - nulla forint volt, a személyi jellegű ráfordítás (ebbe a költségtételbe tartozik a munkabér, és az azt terhelő járulékok, hozzájárulások) 2014-ben 251 ezer, 2015-ben 277 ezer forintot emésztett fel a társaság nem létező bevételéből. Mindez azt mutatja, hogy a kft. - a munkavállalóknak tett ígéret ellenére - nem jelentette be a sofőröket, viszont a „nyugdíjbiztosítási járulékot” (havi 36 ezer forint) kivette/kiveszi a zsebükből.

Nehéz is lenne befizetést teljesíteni a cégnek az adóhivatal felé, hiszen a Mofusz Car Hungary Kft-vel szemben jelenleg 11 végrehajtási eljárás van érvényben, ami azt jelenti, amennyiben a vállalkozás bankszámláján pénz jelenne meg, a végrehajtók azonnal leemelnék azt. A végrehajtások mögött jellemzően parkolási bírságok állnak, amelyeket a gépkocsik üzembentartója nem fizetett meg - noha Bényei behajtotta/behajtja a sofőröktől a bírságok összegét.

A Privatkopo.hu információja szerint Bényei Gábor 15-20, saját tulajdonú taxi gépkocsival rendelkezik, amelyeket heti 40 ezer forint díj ellenében bérbe ad.

Nyilván nyomos okai lehetnek annak, ha Deák téri, úgynevezett „Bényei droszton” várakozó taxik tetejéről egy szempillantás alatt leszerelik a gépkocsivezetők a szabadjelzőt, ha a NAV/BKK razziáról szerez tudomást a taxiállomás mindenható ura. Márpedig a férfi valahogy mindig megneszeli a közelgő veszélyt… Ilyenkor az ellenőrök tehetetlenek, hiszen ha nincs a gépkocsik tetején a taxi jelzés, a sofőröket nem vethetik vizsgálat alá.

A 82 éves Mótusz Ferencné ügyvezetése alatt álló Mofusz Car Hungary Kft. színrelépését megelőzően egy másik gazdasági társaság mögött megbújva rombolta a budapesti taxisok maradék renoméját Bényei. A RÉSZ FER TRADE Kft-t 2010-ben alapították, ügyvezető-tulajdonosa (papíron): Tóth Ferenc. Volt. Ugyanis az illetékes cégbíróság 2015. május 13-án elrendelte a cég kényszertörlését, mivel a vállalkozás, illetve annak ügyvezető-tulajdonosa elérhetetlennek bizonyult a hatóságok számára. A társaság éves beszámolót soha nem készített, „működési elve” gyakorlatilag megyezett a most futó vállalkozás „csalási metodikájával”: befizetetlen közterhek, meg nem fizetett közlekedési bírságok, lehúzott taxis alkalmazottak - és a végén: kámforrá vált cég…

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai évek óta tátott szájjal nézik, ahogy a havonta - az adóhivatal elől eltitkolt módon - milliókat zsebre vágó „háttérjátékos” bohócot csinál belőlük. Vajon miért hagyják?

(folytatjuk)

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat