Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
A budapesti bíróságról szökött meg a gyanúsított
Híradó 2014. 10. 01. 14:59:00

A budapesti Fő utcai bíróságon éppen az előzeteséről döntöttek volna a testi sértés miatt bevitt férfinak, ám a gyanúsított kijátszotta az őt kísérő rendőrök figyelmét, és kereket oldott.



Egy hónapon belül kétszer adtak ki elfogató parancsot a testi sértéssel gyanúsított budapesti K. András ellen. Először azért, mert szabadlábon védekezve eltűnt a megadott címéről, majd pedig azért, mert a letartóztatása után kijátszotta az őt kísérő rendőrök figyelmét, és megszökött a Fő utcai bíróságról. A férfit korábban is és most is négy nap múlva fogták el a rendőrök. „Elfogását követően a férfi azonnal előzetes letartóztatásba került, hiszen a szökését közvetlenül megelőzően a bíróság ezt ügyészi indítvány alapján elrendelte. Most fogolyszökés bűntette miatt a férfi ellen újabb büntetőeljárás indult” - mondta Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A férfi a testi sértésért három évet kaphat, a fogolyszökés miatt azonban a büntetése akár meg is duplázódhat. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy kinek a mulasztása miatt szökhetett meg egy őrizetben lévő gyanúsított. A rendőrségen azt közölték, hogy a felelősség megállapítására vizsgálatot indítottak. A bíróságból, börtönből, szakértői intézetből és rendőrségi fogdából álló Fő utcai épületegyüttesből utoljára a viszkis rablóként ismertté vált Ambrus Attila tudott megszökni 1999-ben. Ő egy lepedőn ereszkedett le egy emeleti ablakból, ezután két és fél hónapig volt szabadlábon, a mostani szökevénynek négy nap szabadság jutott.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat