Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás. Az áldozatot korábban rabszolgaként dolgoztathatta egy házaspár. A veréstől súlyos sérülései lettek, majd amikor azokba belehalt, egyszerűen kitették az autóból.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába április 28-án kora este egy férfi tett bejelentést: lánya a barátnőjével játszott, amikor egy aszódi társasház előtt holttestet találtak.
A kiérkező rendőrök azonosították az elhunytat, egy 34 éves piliscsévi nőt. A bűnügyi szemle során nem tudták egyértelműen kizárni, hogy bűncselekmény áldozata lett. Soron kívüli boncolásáról intézkedtek, ahol az elsődleges igazságügyi orvosszakértő sérült vesét, a koponya hátsó részén agyi bevérzést és több felületi sérülést is talált. A halál beálltának időpontját több órával a megtalálása előttre vélelmezte.
A vármegyei életvédelmi nyomozók ezzel párhuzamosan tanúkutatást és adatgyűjtést végeztek. A nyomozás eddigi megállapításai szerint a sértett 2023. nyarán Piliscséven lakott egyik ismerősénél, aki szívességi alapon fogadta magához, azonban egy hónap után, egy számára ismeretlen ember érkezett érte, és magával vitte a nőt.
A rendőrök három napon belül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Pátroha településig jutottak, ahonnan a helybéli kollégák közreműködésével négy embert állítottak elő. A gyanú szerint az 57 éves H. Béla és 54 éves neje az elmúlt hónapokban személyi szabadságában korlátozták, fizetés nélkül dolgoztatták, és H. Béla napi szinten bántalmazta a sértettet. A nyomozás adatai szerint a házaspár fia és annak párja is tudott a történtekről, azonban nem nyújtottak segítséget a nőnek.
A sértett április 28-án, este rosszul lett, autóba ültették, és Pest vármegyébe utaztatták, majd kitették az aszódi társasház előtt, és sorsára hagyták. A rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják, hogy a nő pontosan mikor vesztette életét.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai H. Bélát és feleségét őrizetbe vették. Halált okozó testi sértés, valamint kényszermunkával megvalósított emberkereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket. Nem tettek vallomást, letartóztatásukról holnap dönt a bíróság.
Fiukat és annak párját halált okozó segítségnyújtás elmulasztása bűntettével gyanúsították meg. Mindketten beismerő vallomást tettek, szabadlábon védekeznek. |