Ma: 2024.02.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Családi vállalkozásban árulták a drogot
Privatkopo.hu 2019. 11. 22. 18:15:00

Apát és fiát fogták el a budapesti rendőrök, akik a gyanú szerint kábítószert adtak el több embernek. A nyomozók 19,5 millió értékű kábítószert foglaltak le.



A rendőrség gyanúja szerint a 44 éves B. Botond Budapest XVI. kerületi, 66 éves édesapja pedig XI. kerületi lakásán árulta a drogot.

B. Botond 2019. november 19-én marihuánát adott el négy fogyasztónak, akiket a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói elfogtak, majd kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A nyomozók ezután a lakásukon elfogták B. Botondot és édesapját, B. Miklóst, majd a kutatás során kábítószer-kereső kutya segítségével több, mint 6,5 kilogramm marihuánát és 260 ezer forintot találtak.

A felderítők a 44 éves és a 66 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd B. Botondot őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Másnap, 2019. november 20-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói elfogtak még további két fogyasztót, akik ellen szintén kábítószer birtoklása vétség miatt folytatnak nyomozást.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat