Ma: 2024.02.25. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Médiaajánlat
Csoda történt: letartóztatták Molnár Richárdot
Privatkopo.hu 2021. 01. 28. 8:02:00

Megtörtént Molnár Richárd, a Dózsa György úton, 2017 májusában két halálos áldozatot követelő baleset okozójának letartóztatása - erősítette meg a Fővárosi Főügyészség az Indexnek.



Az első fokon, nem jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélt Molnár Richárd ügyében január 18-án rendelte el a bíróság az előzetes letartóztatást, mert nem várható tőle jogkövető magatartás. Az indoklásban kitértek arra is, hogy fennáll a bűnismétlés veszélye.

A zárt tárgyaláson a vádlott nem jelent meg, arra hivatkozott, hogy barátnője koronavírusos, ám az ügyészség indítványa alapján digitális módon részt tudott venni az ülésen.

Az ítélet ellen fellebbeztek, de ennek nem volt halasztó hatálya. A fellebbezésről várhatóan egy héten belül dönt a Fővárosi Ítélőtábla. 

A vádirat szerint Molnár Richárd vezetői engedély nélkül, 2017. május 15-én, kora délután, a Dózsa György úton balesetet okozott, amikor luxusautójával 140 kilométeres sebességgel belerohant egy másik, éppen kikanyarodó autóba. A balesetben két ember meghalt, öten súlyosan megsérültek.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat