Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Dávid „kispályázott”: idősektől lopott fülbevalókat
police.hu 2016. 10. 27. 10:12:00

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett és kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást L. Dávid kokadi lakos ellen.



A nyomozás adatai szerint 2016. október 11-én, délután a Debrecen, Zoltai és Weszprémi utcák kereszteződésénél egy férfi hátulról egy idős hölgy mögé lépett, akit a nyakánál fogva hátrahúzott és a füléből ellopta az ékszert, majd a helyszínről elmenekült a Hadházi út irányába. Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök adatgyűjtést végeztek, elemezték a helyszín környékén lévő kamerák felvételeit, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható kokadi férfit. A nyomozók L. Dávidot 2016. október 24-én a Debreceni Rendőrkapitánságra előállították.

Kihallgatása alkalmával, valamint az ezt követő helyszíni kihallgatáson a férfi beismerő vallomást tett és elmondta, hogy 2016 év elején a Weszprémi utcában egy táskát tépett le egy idős hölgy válláról, amivel elszaladt. A nyomozók megállapították, hogy L. Dávid Debrecen területén idős nők sérelmére - kihasználva korukat és védekezésre képtelen állapotukat - további öt bűncselekményt követett el, amelyek során fülbevalókat és egyéb értékeket tulajdonított el. A rendőrség által bűnügyi őrizetbe vett férfit a Debreceni Járásbíróság 2016. október 25-én előzetes letartóztatásba helyezte.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat