Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Régi idők nagy bűnügyei
Előzetes letartóztatásba helyezték a sztárügyvédet
Privatkopo.hu/Fotó: MTI 2018. 03. 15. 8:31:00

Előzetes letartóztatásba helyezték szerdán Busch Béla sztárügyvédet, egykori bírót, az ELTE büntetőjogi tanszékének korábbi vezetőjét, valamint több tankönyv szerzőjét.



Busch Béla korábban sikkasztás, csalás és ügyvédi visszaélés gyanúja miatt házi őrizetbe került, szerdán pedig abban a büntetőeljárásban rendeltek el kényszerintézkedést ellene, amelyben - Oszter Sándorral együtt - befolyással való üzérkedéssel vádolják.

A vád szerint a Kossuth-díjas színész, Busch és társai összesen mintegy 50 millió forintot csaltak ki egy Szlovákiában bujkáló, Magyarországon adócsalás miatt keresett vállalkozótól, akinek azt ígérték, hogy a pénzösszegekért cserébe segítenek elsimítani az ügyét.

Busch letartóztatásról az után határozott a Budapest Környéki Törvényszék, hogy az ügyészség bejelentette, kétséget kizáró bizonyíték - hangfelvétel - áll a hatóságok rendelkezésére, amely alátámasztja a vádhatóság gyanúját: Busch egy hozzá közel álló ügyvéden keresztül vette rá vádlott-társát, Keserű Sándor Izraelt, hogy vonja vissza terhelő vallomását.

A Magyar Köztársaság lovagkeresztjével is kitüntetett ügyvéd korábban Habony Árpád védője is volt egy rágalmazás miatt indított perben, miután a Magyar Narancs arról írt, hogy Habobny 2006 novemberében majdnem elgázolt két gyalogost, majd a kocsijából kiszállva a férfit leütötte, a nőt pedig hasba rúgta.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat