Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Előzetes letartóztatásban a zsámboki emberölés gyanúsítottjai
HP 2017. 10. 18. 7:43:00

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a hétvégén, Zsámbokon elkövetett emberölés feltételezett végrehajtóját és bűnpártolással meggyanúsított segítőjét is.



A rendőrségre vasárnap, reggel érkezett bejelentés arról, hogy holtan találtak egy idős asszonyt a zsámboki otthonában.

Az már a helyszínen kiderült, hogy a sértett halálát idegenkezűség okozta. A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai azonnali adatgyűjtésbe kezdtek, így a bejelentést követő két órán belül igazoltattak a település belterületén egy encsi lakost. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyilkosságot a 24 éves férfi követte el, aki a kérdéses éjszaka olyan súlyosan bántalmazta a 88 éves sértettet, hogy az asszony a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök rajta kívül előállítottak egy fiatalkorú hernádnémeti fiút is, őt bűnpártolással gyanúsítják.

A nyomozó hatóság kezdeményezte mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását is, amit tegnap elrendelt az illetékes bíróság. A további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya szakértők bevonásával folytatja.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat