Ma: 2024.02.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Ők voltak a letartóztatott fideszes képviselő bűntársai
hvg.hu 2019. 12. 09. 12:52:00

Négyen kerültek előzetes letartóztatásba, egy ember pedig bűnügyi felügyelet alá a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közbeszerzéses pályázatokkal kapcsolatban. Azt már eddig is lehetett tudni, hogy az őrizetbe vett emberek egyike Fehér Petra, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés fideszes képviselője, Boldog István közeli munkatársa, most azonban az Indexnek a Fővárosi Törvényszék újabb szereplőket is megnevezett.



A letartóztatott Fehér Petra, és a Fidesz-frakcióban továbbra is vígan tevékenykedő Boldog István

Fehér Petra az ügyészség szerint „megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy több Településfejlesztési Operatív Programmal (TOP) kapcsolatos pályázatnál irányított, jogellenesen befolyásolt közbeszerzéseket elnyert vállalkozóktól — mint a pályázatok elbírásában döntési folyamatra ráhatással bíró hivatalos személy — jogtalan haszonra tett szert”. Fehér ügyvédje minderről azt mondta, hogy a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, mert szerinte az megalapozatlan. Az mindenesetre egy testületi ülés jegyzőkönyvéből kiderül: Boldog István kifejezetten Fehér Petrát bízta meg TOP-os pályázatok figyelésével, szemmel kísérésével.

Azt a törvényszék is megerősítette, hogy négy hónapra bűnügyi felügyelet alá helyezték K. Pétert, akit azzal gyanúsítanak, hogy több TOP-os pályázatnál „irányított, jogellenesen befolyásolt közbeszerzéseket elnyert vállalkozóktól jogtalan haszonra tett szert”. Ő képviselője volt egy azóta felszámolás alatt álló cégnek, amely több beruházást is végzett Boldog István körzetében.

K. Ferenc közbeszerzési tanácsadót pedig egy hónapra tartóztatták le, a gyanú szerint irányítottan, a verseny kiiktatásával folytatott le közbeszerzési eljárásokat.

Hogy pontosan mi történt, arról információkat nem adnak ki a nyomozás alatt. Csányi Tamás jobbikos képviselő a legutóbbi sajtótájékoztatóján arról beszélt: a rendszer úgy működött, hogy Boldog István elküldte az általa megnevezett tervezőket, hogy azok túlárazva tervezzék meg a kívánt projektet, a visszaosztásokat pedig Boldog valamelyik „táskás embere” végezte.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat