Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
A nemi szervét fogdostatta egy párral egy győri aberrált
privatkopo.hu 2015. 11. 28. 13:44:00

Előzetes letartóztatásba került az a „férfi” , aki november elején kettős nemi erőszakot követett el, Győrben. A megyei főügyészség tájékoztatása szerint a szatír arra kényszerített egy sétáló párt, hogy fogdossák a nemi szervét. 



A 42 éves „férfi” egy utcán sétáló párra támadt rá, a férfit üveggel fejbe verte, majd mindkettőjüket késsel kényszerítette, hogy fogják meg a péniszét, amikor pedig menekülni próbáltak, bántalmazta őket. A pár férfi tagja végül megfogta az erőszakoló nemi szervét, aki közben a nőt kezdte fogdosni. Végül egyiküknek sikerült elfutnia és segítséget kérni, majd a másik áldozat is el tudott menekülni - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

Az ilyen cselekménynek a büntetési tétele 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés.

Az elkövető többszörösen büntetett előéletű, és az ügyészség szerint fennáll a bűnismétlés vagy a szökés veszélye, ezért kezdeményezték az előzetes letartóztatást, amit a bíróság jogerősen elrendelt.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat