Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Közérdekű címek, telefonszámok
Hatszázmillió forint adót „felejtett el” befizetni két autókereskedő
MTI 2018. 10. 18. 10:10:00

A gyanú szerint mintegy 600 millió forintnyi adó befizetését kerülte el két autókereskedő, az ügyészség indítványozta letartóztatásukat - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.



Egy férfi és egy nő ellen társtettességben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult eljárás.

A gyanúsítottak vezette gazdasági társaság 2013-tól foglalkozott gépjármű-kereskedelemmel, az Európai Unióból, jellemzően Németországból importáltak használt gépjárműveket, és értékesítették azokat magánszemélyek részére belföldön. A cég vállalta a teljes ügyintézést, így az autók kiválasztását követően annak külföldi beszerzését, hazahozatalát, honosítását, magyarországi forgalomba helyezését és a regisztrációval kapcsolatos ügyintézést.

A gyanú szerint a használt gépkocsikat 0 százalékos áfával, nettó áron vásárolták meg, majd ezt követően az első belföldi értékesítést terhelő általános forgalmi adót elmulasztották bevallani, és megfizetni. A belföldi értékesítések során a különbözet szerinti adózást, mint speciális adózási formát alkalmazták annak ellenére, hogy ennek feltételei nem álltak fenn. A gépjármű-kereskedelem során a gyanúsítottak csehországi gazdasági társaságok felé állítottak ki valótlan tartalmú értékesítésről szóló számlákat annak érdekében, hogy az általános forgalmi adó megfizetése alól mentesüljenek.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat