Ma: 2024.03.28.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Hotelekben pihente ki a sikkasztás fáradalmait a megtévedt postás
Blikk 2014. 08. 21. 13:45:00

Szalmakalap, strandbelépő és napszemüveg - úgy tűnik, hogy megérte ezekért a semmiségekért lelépni a rá bízott pénzzel annak a postásnak, akit hétfőn kaptak el a rendőrök a fővárosban. A kézbesítőnek augusztus 13-án veszett nyoma Debrecenből.



A férfi aznap reggel szokás szerint felvette a küldeményeket és a készpénzt, aztán elindult körútjára. A címzettek azonban azóta sem kapták meg a leveleiket, mint ahogy az utalványok sem érkeztek meg tulajdonosaikhoz: M. Sándor (32) szőrén-szálán eltűnt a táskájával együtt.

A rendőrség már a kezdetekkor arra gyanakodott, hogy a férfi önszántából szívódott fel a rá bízott levelekkel és nyugdíjakkal, a Hajdú-Bihar megyei főkapitányság sajtóosztályán nem is árulták el, mekkora összeggel menekül a megtévedt kézbesítő. Úgy tudjuk, M. Sándornál kétmillió forint volt, amikor meglépett. Táskájában volt egy jeladó is, ez utoljára Debrecenben jelzett.

- Már mindenre gondoltam, arra is, hogy ő vitte el a pénzt - mondta el a férfi eltűnése után a postás édesanyja. Családja úgy tudja, komoly anyagi gondjai voltak, több embernek is tartozott.

Öt nap kellett hozzá, hogy kattanjon csuklóján a bilincs, M. Sándor Budapestről került elő. Ha voltak is adósságai, hitelezői valószínűleg nem sokat láttak a pénzből. Sándor sokkal jobb helyet talált a rá bízott millióknak.

- A férfi az ország több városában is megfordult, szállodákban lakott, ahol álnéven vett ki szobákat - közölte a Hajdú-Bihar megyei rendőr-főkapitányság, akik kezdeményezték, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a postást.

Sándor a menekülés öt napjában igazi úrként élt. Vett egy autót - bár tény, a Ford Puma nem nevezhető luxusautónak - strandokon múlatta az időt, lecserélte a mobilját egy jobb készülékre, és beruházott egy baseball-sapkára, valamint egy szalmakalapra is. A rendőrök elfogásakor egy pár új sportcipőt is találtak autójában, elképzelhető, hogy erre is az elsikkasztott pénzből futotta.

Zsákmányának maradékát lefoglalták nála a zsaruk, M. Sándor pedig beismerte a bűncselekményt.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat