Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Költségvetési csalás miatt vádat emeltek egy makói iskolaszövetkezet vezetői ellen
MTI 2015. 06. 27. 9:37:00

Vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség két férfi ellen, mert egy makói székhelyű iskolaszövetkezet vezetőiként 550 millió általános forgalmi adó megfizetését mulasztották el.



A főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc közölte: a főügyészség a vádlottakat üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével vádolja.

A vádirat szerint a vádlottak 2012-2013-ban egymást követően voltak elnökei egy makói székhelyű iskolaszövetkezetnek, amely munkaerő-közvetítéssel foglakozott. Egy dunántúli székhelyű cég megbízásából munkavállalókat toboroztak, főként multinacionális cégeknek, és az ezzel kapcsolatos szerződéseket a szövetkezet nevében a vádlottak kötötték. Ők számlázták le a szerződések alapján a szövetkezetnek járó jutalékot, ennek áfavonzatát azonban nem vallották be, adófizetési kötelezettségüknek sem tettek eleget, amivel 550 millió forint kárt okoztak az állami költségvetésnek.

Miután elrendelték a szövetkezet felszámolását, a vezetők egyike a felszámoló többszöri felszólítása ellenére sem adta át a cég iratanyagait.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat