Ma: 2024.02.15.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Mérnöki diplomát hazudott magának a parlament fideszes alelnöke
fullank.com 2015. 04. 21. 11:46:00

Az országgyűlés alelnökei közül Jakab István egy meghívó tanúsága szerint címzetes egyetemi docensként tartott előadást - pedig nem rendelkezik ilyen címmel.



A wikipédián, valamint a politikus legfrissebb parlamenti adatlapján található életrajza szerint  1968-ban érettségizett, majd felvették a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola Állattenyésztési Karának állattenyésztési üzemmérnöki szakára, ahol 1972-ben szerzett diplomát.

Csakhogy: a Szegedi Tudományegyetem története szerint a fenti főiskolai kar csak 1972. augusztus elsején alakult meg. Jakab István tehát nem járhatott oda 1969-ben. Ő ugyanis a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumba járt, ebből alakult a későbbi főiskola. A technikum pedig nem adott üzemmérnöki diplomát.

Mindenestre megkérdeztük az egyetem mezőgazdasági karának dékánját dr. Horváth Józsefet az ügyről, aki a következő választ adta:

„Az 1969-ben felvett és nappali tagozaton 1972-ben végzett hallgatók még szaktechnikusok voltak. De, aki különbözeti vizsgát tett, 1973. január 10-én állattenyésztő üzemmérnök főiskolai diplomát kapott. Akiket 1970-ben felvettünk, azok már főiskolai képzésen tanultak és ők voltak az első olyan évfolyam, akik 1973 júniusában üzemmérnökként záróvizsgáztak.”

Jakab István pedig minden fellelhető életrajzában azt állítja, hogy 1972-ben végzett üzemmérnökként, akkor, amikor még senki sem fejezhette be a tanulmányait ott mérnökként.

Megkérdeztük erről Jakab Istvánt, de nem reagált kérdéseinkre. Volt felesége, Jakab Istvánné dr. Berzsenyi Márta szerint sohasem tett különbözeti vizsgát, nem kapott üzemmérnöki diplomát, amíg együtt éltek. „Később ugyan megpróbálta a debreceni egyetemet, de az első félév után kibukott, nem bírta” - állította az asszony.

A szegedi Tudományegyetem - dr. Horváth József dékán tájékoztatása szerint - soha nem adott „címzetes egyetemi docens” címet Jakab Istvánnak, aki - ezek szerint - egy minden bizonnyal kiváló szaktechnikus lehet, de nem üzemmérnök, ahogy állítja magáról. 

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat