Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Megkéseltek egy rendőrt Budapesten
privatkopo.hu 2014. 09. 18. 16:37:00

Kórházba került egy rendőr a napokban, Budapesten, miután megkéselték. Úgy tudni, egy belvárosi szórakozóhelyen sérült meg, tisztázatlan körülmények között. Több szúrás is érte a hasán, súlyos állapotban vitték el a mentők a helyszínről. Támadója is kórházban kötött ki, rendőrök őrizték a megbilincselt férfit, aki arról próbálta meggyőzni a rá vigyázó egyenruhásokat, hogy ő ott sem volt.



Az érintett rendőr egyébként nem volt szolgálatban, és nem is helyezte szolgálatba magát, így nem merült fel a hivatalos személy elleni erőszak gyanúja, vagyis nem a Központi Nyomozó Főügyészség illetékes az ügyben. Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a következő tájékoztatást adta az ügyben.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást F. Imre Attila 26 éves budapesti lakos ellen.”

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat