Ma: 2024.02.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Mellkason lőtte 12 éves öccsét
Privatkopo.hu 2020. 02. 17. 6:18:00

A gyanú szerint egy 15 éves lány lőtte meg - véletlenül - gyermekkorú öccsét. A Bács-Kiskun megyei rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.



A Bács-Kiskun megyei kórházból 2019. június 17-én, 23 óra 47 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy kiskunfélegyházi nő lőtt sérüléssel vitte fiát az egészségügyi intézménybe.

Az eljárás során kiderült, hogy az egyik tanyában egy kislány a nagyapja légfegyverével játszott, eközben véletlenül meghúzta az elsütőbillentyűt, és mellkason lőtte 12 éves öccsét, aki - az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint - életveszélyes sérülést szenvedett.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a 15 éves lányt gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.

A kiskunfélegyházi fiatalkorú ügyében a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták a megyei főügyészségnek.

A fegyver tulajdonosával szemben szabálysértési eljárást indított a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Alosztálya, mivel lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértést követett el a férfi azzal, hogy a tárolási szabályokat megszegte. A szabálysértés elkövetése miatt a rendőrség pénzbírságot szabott ki, amit a férfi megfizetett.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat