Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Nem gyilkosság áldozata lett a focipálya mellett megtalált kézbesítő
Zsaru 2015. 03. 04. 15:24:00

Nem gyilkosság áldozata lett az a budapesti férfi, akinek meztelen holttestét múlt kedden találták meg a kiskundorozsmai focipálya mellett. A 37 éves kézbesítő a boncolást végző szakemberek szerint feltehetően öngyilkos akart lenni.



A holttestet egy focista találta meg, amikor a labda a műfüves focipályától a néhány méterre lévő bozótosba gurult. A meztelen holttest a hasán feküdt, csak cipő volt rajta. A véres testén két késszúrás, a nyakán vágásnyomok voltak, de mivel a focipályán egy csepp vért sem találtak a rendőrök, azt feltételezték, hogy nem ott ölhették meg.

Az igazságügyi orvos szakértők szerint viszont a férfi halálát kihűlés okozhatta, a testén lévő, korábban bántalmazásnak tűnő nyomok pedig a fagyás miatt keletkeztek. A szívtájékon ejtett szúrás nem érte el a szívet, a nyakán pedig mindössze felszíni vágott seb volt, tehát nem ezekbe a sérülésekbe halt bele. A boncolás cáfolta azt a sajtóban megjelent hírt is, hogy a férfit a halála előtt megerőszakolták.

A test mellett ott volt a kés, a közelben pedig a férfi megégett ruhái, egy benzines kanna és az iratai. A holmijai között a rendőrök több buszjegyet találtak, az egyik szerint a férfi február 10-én érkezhetett Budapestről Szegedre, aznap, amikor munkahelye, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézete bejelentette az eltűnését. A szegedi térfigyelő kamerák és a nagyobb áruházak biztonsági kameráinak felvételei alapján bizonyossá vált az is, hogy a kést és a benzinesflakont a férfi vásárolta.

Az elképzelések szerint a 37 éves kézbesítő öngyilkosságot próbált elkövetni, feltehetően levetkőzött, el akarta égetni a ruháit, majd megkísérelte elvágni a nyakát, de miután nem volt rá képes, kétszer szívtájékon szúrhatta magát. Ezt követően elájult vagy elaludt, és így fagyhatott meg. Egyelőre toxikológiai vizsgálat elemzi, hogy a férfi vérében volt-e drog vagy gyógyszer, ennek hetek múlva lehet eredménye.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat