Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
16 éven át erőszakolták a pakisztániak egy brit város kislányainak százait - senki nem tett semmit
privatkopo.hu 2014. 08. 28. 4:46:00

„Nem akartak rasszistának tűnni”, ezért nem jelezték a dél-yorkshire-i Rotherhamban történt brutális szexuális visszaéléseket a szociális munkások.



Tizenhat év alatt nem kevesebb, mint 1400 gyereklányt bántalmaztak a pakisztáni elkövetők - és ez csak óvatos becslés, a szám bármekkora lehet. A kiskorúak között több 11-12 éves lány is volt - írja a The Guardian.

Az 1997 és 2013 közötti zaklatások mintegy harmada volt ismert a szociális dolgozók előtt, mégsem tettek feljelentést. Egy most nyilvánosságra hozott tanulmány egyszerre marasztalja el a segélyszervezetek aktivistáit, a rendőrséget és a városi tanácsot, amelynek elnöke azonnali hatállyal távozott is posztjáról.

Nem véletlen a gyors lemondás. 2002 és 2006 között ugyanis három feljelentés érkezett a helyi tanácshoz, de a helyhatóság egyszerűen „nem hitte el” az abban foglaltakat, ezért nem indított eljárást - írja a The Daily Mail, mely kimerítő részletességgel számol be az esetről.

Pedig az elkövetőek egészen bestiális eszközökkel érték el céljaikat. Bevett gyakorlat volt, hogy a megfélemlített kiskorúakat megverték, vagy benzinnel locsolták le, és azzal fenyegették őket, hogy lángra lobbantják a folyadékot, vagy egyszerűen lelövik őket. A társaik sérelmére elkövetett, rendkívül brutális nemi erőszakot a tőrbe csalt gyereklányok rendszeresen végignézték.

„A csoportos erőszak a gyermekkor része volt Rotherhamben” - foglalta össze az egyik fiatal áldozat.

A jelentésből az is kiderül, hogy több kiskorú szülei - hatósági fellépés hiányában - megpróbálták önmaguk kiszabadítani a pakisztáni bűnbanda karmai közül a gyereküket. Ennek általában nem lett jó vége, mert ilyen esetekben a pakisztáni elkövetők hívtak rendőrt a házhoz, és a hatóságok minden esetben a „vádaskodó, betolakodó” szülőket vették őrizetbe.

A kiskorúakat általában iskolák előtt szedték össze, nem egyszer drága ajándékokkal vették rá őket, hogy velük tartsanak. Később kábítószerrel is magukhoz láncolták a fiatalokat - derül ki a jelentésből. Hihetetlennek tűnik, de az elcsábított lányok egy jelentős része komolyan szerelmesnek érezte magát. Többen közülük még ma is azt állítják: őket valójában nem is erőszakolták meg. Sokan közülük szellemi fogyatékosok voltak, vagy különféle függőségekben szenvedő szülők gyerekeiként tengették napjaikat.

Az elkövetők - már Nagy-Britanniában született pakisztániak - fehér ringyóknak hívták kis áldozataikat, és gyakran közölték velük: „használtalak, és kihasználtalak”.

Gyilkoltak is - mert a megerőszakolt lány „szégyent hozott a családjukra”

Laura Wilsonon 11 éves kora óta élték ki eltérő kultúrájukat a pakisztániak. A szociális munkások róla is tudták, hogy mi történik, de ennek sem volt következménye, sőt egy az esetéről írt jelentésben kitakarták, hogy ázsiai férfiak az elkövetők.

Végül 2010-ben az akkor 17 éves lányt ismét megerőszakolta a pakisztáni horda, majd a 18 éves Ashtiaq Asghar leszúrta, és egy kanálisba dobta. „Bűne” az volt, hogy értesítette két erőszaktevő családját arról, mit művelnek vele, és ezzel „szégyent hozott” rájuk. Mármint a családokra.

A Daily Mail több esetet is említ, melyek során a rendőrség megmenthette volna az áldozatokat, mégsem tette. Egy esetben például rajtakapták a 24 éves, kétgyermekes Arshid Hussaint, hogy egy 14 éves, félmeztelen diáklány van az ágya alatt - majd szépen elengedték, anélkül, hogy ennek bármilyen következménye lett volna.

Rotherham a kiskorúakra vágyó bevándorlók „fővárosa” lett, amely arról híresült el, hogy a rendőrség szemet huny a gyalázat felett.

Egy 13 éves lány, akit ugyancsak egy pakisztáni horda erőszakolt meg, azt írta egy saját magának címzett levélben: „Úgy érzem, az ázsiaiak nagyon gyűlölnek engem, akkor is, ha azt mondják, hogy szeretnek. Elvették az összes álmomat és az életemet.”

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat