Ma: 2024.03.04. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Ami a Teréz körúti robbantó közleményéből kimaradt: „mert nem tudom, hogy a főügyészség benne lehet-e az ügyben” - két héttel később mindent bevallott…
Privatkopo.hu 2017. 02. 22. 9:10:00

Részletes beismerő vallomást tett P. László, akit a Teréz körúti robbantással gyanúsítanak. Beismert tulajdonképpen mindent: azt, hogy ő készítette a bombát, ő választotta ki a helyszínt és ő is helyezte el a pokolgépet. Ő volt az, aki beindította a robbanószerkezetet, de azt senki nem tudja, hogy miért? P. Lászlónak - állítása szerint - nem volt bűntársa, azt vallotta, hogy a megsérült rendőröket nem is ismerte, és nem volt problémája a rendőrséggel. Az - eddig - nem derült ki, miért követte el a bűncselekményt. Nincs indíték.



„A bűncselekmény indítéka továbbra is homályba vész. Annak ellenére kibogozhatatlan, hogy miért tette, hogy minden kérdésre aprólékos részletességgel válaszol." - mondta a Blikknek dr. Brunner László, a gyanúsított védője. 

P. László édesapja továbbra is hiszi, hogy fia ártatlan. A férfi úgy véli, Lászlót kitervelten „behúzták” a bűncselekménybe, hogy vele vitessék el az ügyet.. „Messziről bűzlik ez az egész, ennyit mondhatok! Az biztos, hogy én kiállok a gyerekem mellett, bármi is történik” - mondta.

Február elején a gyanúsított - ügyvédje közreműködésével - rövid közleményt juttatott el a médiához, amelyben még azt állította: csak a nyilvános bírósági tárgyaláson, a sajtó jelenléte mellett hajlandó megszólalni.

A Privatkopo.hu úgy tudja, hogy a fiatalember szerette volna, ha ez a félmondat is megjelenik a közleményében: „mert nem tudom, hogy a főügyészség benne lehet-e az ügyben”. Végül - jogi képviselője tanácsára - ez a szövegrész kimaradt a nyilatkozatból.

Tizennégy nappal később gyökeresen megváltozott minden: P. László részletes beismerő vallomást tett. Annak a főügyészségnek, amelyben két hete még egyáltalán nem bízott…

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat