Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Médiaajánlat
Titkokban rögzített hangfelvétel (is) bizonyítja a volt válogatott futballista zsarolási szándékát, „közvetítői” szerepét - Póczik magyarázkodása egyre zavarosabb
Privatkopo.hu 2019. 11. 21. 7:18:00

Egyre zavarosabbnak tűnik Póczik József egykori válogatott futballista magyarázkodása abban a zsarolási ügyben, amelynek célpontja Győr azóta lemondott polgármestere, Borkai Zsolt volt. A Privatkopo.hu most időrendi sorrendbe teszi azokat az eseményeket, amelyeknek Póczik - elmondása szerint - részese volt, azok alapján, amiket a férfi az elmúlt napokban a sajtónak nyilatkozott. Közben a bűnügyi portál megtudta, létezik egy hangfelvétel, amelyen Póczik „közvetítőnek” aposztrofálja magát, és pénzt kér Borkai ügyvédjétől a kompromittáló fotókért cserébe.



                  Póczik József egyre furcsább magyarázatokkal áll elő

2018 júniusában egy, általa ismeretlen személy hívta fel rejtett telefonszámról azzal, hogy a budapesti Novotel szálloda recepcióján leadott egy borítékot, amit kézbesítenie kellene Borkai Zsoltnak.

A fővárosba utazott a „csomagért”, mert Borkait régóta ismeri és köztiszteletben álló személynek tartja. Ugyanakkor az érintettet, azaz a polgármestert nem értesítette arról, hogy egy neki szánt küldeményért fog a fővárosba autózni.

A szálloda recepcióján simán odaadták neki a borítékot, ami nem volt lezárva, tehát a hotel munkatársai kedvükre nézegethették az ismert politikust (Borkait) félreérthetetlen helyzetekben ábrázoló pornográf képeket. Sőt, akár le is fotózhatták azokat vagy ellophattak belőlük néhányat, hiszen Póczik nem tudta, valójában hány darabot helyezett el benne az ismeretlen megbízó, aki gyakorlatilag nem közölt vele semmit a boríték tartalmáról, valamint a mennyiségről sem tett említést.

Amikor beült a gépkocsijába - sutba vágva a diszkréció fogalmát - rögtön megnézte, mi van a borítékban, és elképedt, hogy abban „irritáló” képeket - 4-5 darabot - talált Győr polgármesteréről és annak ügyvéd barátjáról. Még mindig nem hívta fel Borkait. Nyugodtan elgurult Győrbe, és csak akkor tárcsázta a címzett számát, amikor a városba ért.

A polgármester azonnal a rendelkezésére állt, egy sörözőben találkoztak. A városvezetőt nagyon meglepték a felvételek, láthatóan megijedt, azt mondta: „basszus, ezek hogy kerültek ide?” Noha Borkai megkérdezte tőle, mivel tartozik a szívességért, hogy kézbesítette a fotókat, azt mondta: semmivel, hogyan fogadott volna el pénzt attól az embertől, akivel 30 éve ismerik egymást.

Eltelt több mint egy év. Póczik ebben az időben a Győri ETO-nál volt edző, de felmerült, hogy az önkormányzat megszerzi a DAC-pályát, és ő átmehet oda dolgozni. Ezt - állítása szerint - maga Borkai ajánlotta neki. A volt futballista idén augusztusban ebben az ügyben hívta fel a polgármestert, aki - elmondása szerint - indulatosan a szavába vágott azzal, hogy ők már fizettek, és letette a telefont, pedig a képek egyáltalán nem kerültek szóba. Amennyiben ez valóban így történt, akkor Póczik „kézbesítői tevékenysége” (2018. június) és a DAC-pálya helyzete iránti érdeklődése (2019. augusztus) között eltelt időben valaki megzsarolhatta Borkaiékat, akinek fizettek is. Ahogy azt korábbi cikkünkben megírtuk: ő lehetett J. Zoltán, akihez ifj. F. Gábortól juthattak el a kompromittáló anyagok..

Póczik szerint nagyjából egy hónappal később, szeptember végén vagy október elején, még a szexvideós botrány kirobbanása előtt ismét jelentkeztek nála azok a bizonyos ismeretlenek (ekkor már többes számban fogalmazott) telefonon, hogy újabb felvételeket is fel tudnak kínálni neki Borkairól. Póczik azt mondta: ez nem érdekli őt. Tehát ekkor már nem újabb futárszolgálati munkára kérték fel, hanem neki kínáltak fel további fotókat. Arra nem tért ki, vajon miért éppen neki ajánlották fel a képeket azok a „bizonyos ismeretlenek”, és miért vártak több mint egy évet az újabb megkereséssel.

Micsoda véletlen! Póczik éppen akkoriban találkozott dr. Rákosfalvyval, amikor több mint egy év elteltével ismét megkeresték őt a „bizonyos ismeretlenek” és újabb fotókat kínáltak fel neki... (Fotó: GyőrPlusz Tv)

Néhány nappal később Póczik találkozott Borkai ügyvédjével, dr. Rákosfalvy Zoltánnal. Állítása szerint az alig fél percig tartó megbeszélést nem ő, hanem az ügyvéd kezdeményezte. A találkozón jelen volt még Póczik egyik ismerőse is. Az egykori labdarúgó előadása szerint a találkozó lényege az volt, hogy dr. Rákosfalvy megpróbálta megtudni, valójában kik lehetnek azok, akik közreműködtek a fotók elkészítésében. Az ügyvéd arról is érdeklődött, hogy Pócziknak van-e tudomása újabb képekről és újabb pénzkérésről (mások részéről). Ha ez igaz, miért éppen Pócziktól várt választ dr. Rákosfalvy arra, hogy kik közreműködtek a felvételek elkészítésében, hiszen az ex-futballista nem volt jelen a jachtos szexpartin, ő viszont aktív résztvevője volt az ottani eseményeknek. Továbbá: amennyiben Póczik valóban csak „postás” volt a zsarolási ügyben, miért feltételezte róla az ügyvéd, hogy információkkal rendelkezik arról, felbukkanhatnak-e újabb fotók, illetve újabb pénzkérők? Figyelemreméltó, hogy dr. Rákosfalvy alig néhány nappal azt követően érdeklődött Pócziknál újabb képekről, hogy a férfinak a „bizonyos ismeretlenek”újabb felvételeket kínáltak fel. Több mint egy év hallgatás után. Aztán: életszerű-e az, hogy egy dörzsölt ügyvéd egy harmadik személy, Póczik állítólagos ismerőse társaságában beszélget ilyen rendkívül kényes dolgokról?

A Privatkopo.hu úgy tudja, hogy létezik egy hangfelvétel, amelyen Póczik József „közvetítőnek” nevezi magát, és pénzt kért az ügyvédtől a kompromittáló fotókért cserébe, kilátásba helyezve, amennyiben nem kapja meg határidőre az elvárt összeget, nem tudja garantálni, hogy azok ne kerüljenek nyilvánosságra. Ez a tárgyi bizonyíték minden bizonnyal a KR Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak birtokában van.

(folytatjuk)

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat