Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Roma értékek”: 9 éven át közösült lányával, a babát pedig családi körben ölték meg
RTL Klub 2017. 04. 29. 8:44:00

Kilenc éven át erőszakolta az apja azt a lányt, aki tavaly titokban szülte meg gyermekét, majd rongyokba csavarta, és az ágyneműtartóba rejtette. A kisbaba meghalt. A nyomozás végül kiderítette, hogy a csecsemőt a lány apja nemzette.



Az RTL Klub hírműsorában bemutattak egy tavalyi archív felvételt, amelyen a lány apja félmeztelenül, a kerítésnek támaszkodva nyilatkozott a halva született csecsemőről. Mellette állt a felesége is: állították, hogy nem tudtak a lány terhességéről, és arról sem, mit tett az újszülöttel. Az apja mentegette magukat azzal is, hogy ők hívtak volna mentőt, ha a lányuk szól nekik.

A lány másnap rosszul lett, így került kórházba, és ott derült ki, hogy szült. A rendőrséget a kórház értesítette, akkor csak a lány ellen indítottak eljárást, aki szabadlábon védekezhet.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szerint azonban időközben elkészült egy orvosszakértői vélemény, amely alapján gyanúsítani lehet a lány apját szexuális erőszakkal, megállapították ugyanis, hogy a csecsemőnek ő volt az apja.

Az ügyészség szerint a cigány kilenc éven át rendszeresen megerőszakolta a lányát, a felesége pedig tudott erről, de nem tett semmit. Amikor a lány terhes lett, szíjjakkal kötötték le a hasát. A gyermek születéséről is tudtak, de a csecsemőt őt sem látták el, sőt, a holttest elrejtésében is segítettek.

Két nappal ezelőtt a szülőket őrizetbe vették, előzetes letartóztatásban vannak. Ha bűnösnek találják őket, akár életfogytiglanit is kaphatnak.

Eltérő kultúra…

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat