Ma: 2024.03.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
További három tagját tartóztatták le a prostikat futtató sarkadi bűnszervezetnek
Privatkopo.hu 2020. 06. 06. 13:55:00

A Békés Megyei Főügyészség annak az emberkereskedelemmel foglalkozó sarkadi bűnszervezet további három férfi tagjának a letartóztatását kezdeményezte, amelynek hét tagját hétfőn és kedden tartóztatta le a bíróság.



Ahogyan arról korábban már hírt adtunk, a sarkadi család tagjai 2013-tól kezdődően Berlinben dolgoztattak prostituáltként Magyarország keleti megyéiből általuk toborzott, kiszolgáltatott pénzügyi és szociális helyzetben élő, jellemzően állami gondozott lányokat. Az elkövetők a prostituáltakat kizsákmányolták, erőszakkal és fenyegetéssel érvényesítették az akaratukat velük szemben, megkeresett pénzük jelentős részét elvették, és abból éltek. A tíz férfi a későbbiekben hierarchikusan működő bűnszervezetet hozott létre.

A bűnszervezet most elfogott három tagja a koronavírus-járvány enyhülését kihasználva, 2020 májusában Németországba ment, hogy a bűncselekmény folytatását előkészítsék. A magyar ügyészség és a nyomozó hatóság az Eurojust közreműködésével felvette a kapcsolatot a német társhatóságokkal a férfiak elfogása érdekében, az ügyészség indítványára ellenük európai elfogatóparancsot bocsátott ki a bíróság. A férfiak 2020. június 4-én visszatértek Magyarországra, ekkor őket a nyomozó hatóság elfogta.

A férfiak letartóztatásának kezdeményezésére azért került sor, mert a bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem bűntettére kiszabható 16 évig terjedő szabadságvesztés és a külföldi helyismeretük alapján tartani lehet szökésüktől. Megalapozottan feltehető az is, hogy szabadlábon a tanúkat befolyásolnák, megfélemlítenék, a bizonyítási eszközöket, az illegális tevékenységből származó jövedelmet elrejtenék. Fennáll annak is a veszélye, hogy a bűncselekményt folytatnák, vagy a tanúkat a sérelmükre elkövetett bűncselekmények útján befolyásolnák, megfélemlítenék.

A Békéscsabai Járásbíróság a három férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte.

(Fotó: illusztráció)

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat