Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Droghelyzet: „sorra esnek ki a padból a gyerekek”
teol.hu 2014. 12. 18. 7:58:00

Egyre több 18 év alatti fiatal fogyaszt rendszeresen kábítószert Tolna megyében (is). Agyament dolgokat művelnek a gyerekek! - magyaráta a megye egyik nagy szakképző intézetének az igazgatója. Tapasztalatai alapján úgy ítéli meg, hogy már nem veszélyeztetésről van szó: nagyon nagy a baj a drogokkal. Amint fogalmazott, heti gyakorisággal esnek ki a padból a gyerekek, akiket mentővel kell kórházba vinni. Aztán kiderül, hogy negatív a drogtesztjük, még akkor is, amikor a gyerek jóformán a nevét sem tudta megmondani. Ennek az a magyarázata, hogy nem a szokásos módszerekkel kimutatható kábítószert fogyasztanak a fiatalok. A súlyos probléma már az általános iskolákban jelentkezik.



A szakképzőbe zömmel a környező községekből bejáró diákok ugyanis legális szereket használnak - fogalmazott az igazgató. Patkánymérget, permetező szert, vagy öngyújtógázt, amellett, hogy a szabadon kapható nyugtatók, és az alkohol kombinációja is szokásban van. Szinte érthetetlen, hogy miért csinálják a gyerekek, hiszen általában inkább rosszul lesznek tőle, mint jól. Ha a tanulókat kérdezi, azt mondják, azért ők mégis kipróbálják. Ezek a fiatalok általában még az úgynevezett dizájner drogokat sem tudják megfizetni. Az igazgató beszélt egy mostanában nagyon divatos szerről, amelyet cigaretta formájában használnak. Összetétele is minden héten más, ráadásul olcsó is, nyolcszáz forintért már négy adag kapható.

Nem első sorban a rendőrség, hanem a család, az iskola, a társadalmi szervezetek feladata a drogfogyasztás elleni közdelem - a rendőrség szerint. Huszti Gábor, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője sok egyéb mellett elmondta, hogy bár Tolna megyében a fiatalkorúak ellen elrendelt nyomozások száma nem jelentős, a veszélyeztetettség miatt kiemelt figyelmet fordítanak az ifjúság  kábítószer elleni prevenciójára. Korábban több alkalommal is arról számoltak be, hogy a diákok az iskolában lettek rosszul, feltehetően  kábítószer fogyasztása miatt.

Tolna megyében két fiatal halt meg tavaly kábítószer-túladagolás következtében: június 27-én, Szekszárdon egy 22 éves nő veszítette életét, majd pedig egy 17 éves fiatalember, augusztus 13-án. Előbbi egy újfajta pszichotrop anyagtól, a fiú pedig a régóta ismert kábítószer, az amfetamin túladagolása miatt halt meg. A rendőrség megtalálta azokat is, akiktől kábítószert beszerezhették. Egy ismert addiktológus szerint Magyarországon egy átlagos hétvégi napon 350-400 ezren használnak kábítószert, közülük  500-600-an kerülnek kórházba.

Becslések szerint hazánkban egy évben mintegy negyvenötmillió alkalommal használnak drogot.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat