Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Megölték újszülöttjüket - vádat emeltek ellenük
HP 2017. 09. 22. 11:43:00

Vádat emelt az ügyészség egy nő és élettársa ellen, akik évekkel ezelőtt megölték közös csecseműjüket a főváros XVIII. kerületében.



A vád szerint a budapesti nő otthon szülte meg az egészséges leánycsecsemőt, akit ezután élettársa segítésével megölt, majd a holttestet elrejtette, napokkal később pedig kidobta egy társasházi szeméttárolóba.

A vádlottak az elkövetést megelőző években élettársi kapcsolatban éltek, amelyből 2013 végén közös gyermekük is született, a nőnek pedig korábbi élettársi kapcsolatából volt egy másik gyermeke is. A nő 2014-ben teherbe esett, ám ekkorra már megromlott a kapcsolatuk, a férfi úgy vélte, hogy a gyermek nem az övé, és azt mondta, hogy ne szóljanak a terhességről senkinek. A nő így eltitkolta a terhességét a környezete előtt, arról nem szólt sem a szüleinek, sem a barátainak, és orvosnál sem járt. Várandósságát testalkata miatt a külvilág sem észlelte.

A vádirat szerint 2014. október 23-án a vádlottak, valamint a nő szülei és gyermekei mindannyian otthon tartózkodtak, amikor a vádlottnál a szülési fájdalmak beindultak. A nő ezt jelezte élettársának, akivel együtt bementek a fürdőszobába, ahol a nő megszülte a gyermeket, majd ezután a férfi által mondottak szerint megölte. Ezután az újszülött holttestét a nő - szintén az élettársa tudtával - elrejtette, majd csak két nappal később, október 25-én vitte el egy XVIII. kerületi társasház udvarán található szeméttárolóhoz, ahol az egyik szemetesbe tette; a holttestet másnap egy kukázó találta meg.

A vádirat szerint a leánycsecsemő élve született és életképes volt, halála erőszakos úton, fulladás miatt következett be. A Fővárosi Főügyészség ez alapján a vádlottakat minősített emberölés bűntettével vádolja, amit a férfi bűnsegédként követett el. A bűncselekmény a törvény szerint mindkettőjük esetében tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat