Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Két hete többen is megsérültek a Wizz Air járatán
hvg.hu 2014. 08. 01. 14:31:00

Még július 19-én került erős turbulenciába a Wizz Air Budapestről Frankfurtba tartó járata, melynek következtében egy utas és több légiutas-kísérő is megsérült. Az esetről nem számolt be a légitársaság, csak most adtak ki közleményt, hogy az Airportal.hu beszámolt a történtekről.



Az Airportal.hu-hoz fordult a Wizz Air egyik utasa, aki még július 19-én repült Budapestről Frankfurtba. Az A320-as gép erős turbulenciába került 45 perccel a felszállás után, hirtelen balra vágódott és zuhanni kezdett. Az olvasó leírása szerint a repülő személyzetétől semmilyen felvilágosítást nem kaptak, csak az incidens után közölték, hogy folytatják az utat a tervek szerint.

A zuhanás közben a tárgyak és az italok a gép mennyezetére tapadtak, hárman megsérültek, közülük ketten a gépen szolgálatot teljesítő személyzethez tartozott. Mindannyiukat a fedélzeten utazó egyik orvos látta el, majd leszállás után mentőautó várta őket - írta a szemtanú, aki kifogásolta, hogy a Wizz Air többszöri megkeresésükre küldött csak egy „szabványlevelet”, amiben felhívják a figyelmet a biztonsági övek állandó használatára. A levélíró a Német Szövetségi Légijárműbalesetek Igazgatóságának is írt, akik viszont arról tájékoztatták őket, hogy a balesetnek 4 sérültje volt.

A levélíró nem érti, hogy az esetet miért nem hozták nyilvánosságra eddig, pedig két hét is eltelt.

A portál megkereste a Wizz Air-t, akik azt közölték: a járat erős turbulenciába került, ami miatt két légiutas-kísérő és egy utas könnyebben megsérült. „Az utas távozhatott, miután a repülőtéri mentőszolgálat ellátta. A két légiutas-kísérő további ellátásra szorult, ezért a Budapestre visszatérő járaton kevesebb légiutas-kísérő teljesített szolgálatot, így - a kötelező biztonsági előírásoknak megfelelően -, 11 utas nem utazhatott. A 11 utas önként vállalta a későbbi utazást, cserébe a légitársaság kompenziációt ajánlott fel számukra. A Wizz Air őszinte sajnálatát fejezte ki az erős turbulencia által okozott kellemetlenségért” - írták.

Az AVHerald légibalesetekkel foglalkozó portál az eseményről azt írta: a turbulencia következtében a repülőgép - amely 166 utast szállított - eltért a számára engedélyezett repülési szinttől és 600 lábbal magasabbra emelkedett. Az Airbus körülbelül 2 perccel az esetet követően tudott visszasüllyedni az engedélyezett magasságra és folytatta útját Frankfurt felé, ahol körülbelül 50 perccel később biztonságosan leszálltak.

Az Airportal.hu megemlíti a Wizz Air másik gépének június 8-i balesetét, amikor Rómában a bal oldali főfutó nem nyílt ki, hozzátéve: a légitársaság akkor sem számolt be balesetről, közleményükben csak kényszerleszállást és biztonságos landolást említettek.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat