Ma: 2024.04.04. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„1.5 millát tegyenek le, azután havi 250-300 ezer, ezért be lesznek védve” - éveken át lophatta a vizet a Zádor-Hús Kft. a vízművek korrupt munkatársai segítségével
privatkopo.hu 2014. 12. 16. 14:32:00

2011-től 2014 elejéig okozhatott károkat a Fővárosi Vízművek Zrt-nek a budapesti székhelyű Zádor-Hús Kft. - derül ki a Privát Kopó birtokába került dokumentumokból és sms-üzenetváltásokból. Becslések szerint az éveken keresztül tartó vízlopással okozott kár összértéke akár a 100 millió forintot is elérheti. Az ügyben korrupció gyanúja is felmerül: a vízművek alkalmazottjai pénzt kértek, és vélhetően kaptak azért, hogy szemet hunyjanak a bűncselekmény felett.



„A levelükben feltett kérdésekben megfogalmazott szabályszegések nem valósultak meg társaságunknál. A közüzemi szerződések teljesítése és a közüzemi szolgáltatás igénybevétele során is teljes egészében betartottuk a szerződésben foglaltakat” - közölte a Privát Kopó megkeresésére reagálva a Zádor-Hús Kft. két tulajdonos-ügyvezetője, Győri János és Leidal Tibor.

A bűnügyi hírportál értesülése szerint először 2011-ben merült fel gyanú a Budapest XVIII. kerületében működő Zádor-Hús Kft-vel összefüggésben, hogy a vízóra manipulálásával lopja a vizet. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozást indított az ügyben, és 2012 januárjában lefoglalta a cég telephelyén felszerelt vízfogyasztást mérő eszközt, mert annak hitelesítési bélyegzője sérült volt. A Fővárosi Vízművek ezt követően új vízórát szerelt fel a társaságnál, amelynek sértetlenségét 2012 májusában ellenőrizte, a szakemberek rendellenességet nem találtak. A Zádor-Hús vízfogyasztásában az új vízmérő felszerelését követően növekedés volt tapasztalható. A rendőrség az ügyben elrendelt nyomozás 2012. május végén felfüggesztette. A bűnügyi hírportál értesülését a Fővárosi Vízművek Zrt. megerősítette.

A Privát Kopó információja szerint ebben az időszakban, tehát a vállalkozás telephelyén elhelyezett vízóra rendőrségi lefoglalását követően történhetett annak az illegális vízvezeték rendszernek a kiépítése, amelynek segítségével a Zádor utca páratlan oldalán álló utcai tűzivízcsaptól a húsfeldolgozó üzem hátsó részéig (kazánház) vezették - a földfelszín alatt - a lopott vizet. Később a Zádor utca páros oldalán elhelyezett vízórát is kikerülték - Gebo gyorskötő idomok felhasználásával - a tolvajok. Az egykoron a Nestlé Schöller Kft. telephelyeként funkcionáló ingatlan ma már a Zádor-Hús Kft. tulajdona, így a Zádor utcában egymással szemben - a 8. és a 15. szám alatt - elhelyezkedő épületekben a húsipari cég működik.

A Zádor-Hús üzemi kapacitása időközben bővítésre került, a társaság éves beszámolói pedig arról tanúskodnak, hogy a cég nettó árbevétele a 2011 és 2013 között mintegy félmilliárd forinttal nőtt, ennek ellenére a vállalkozás vízfogyasztása közel azonos mértékű volt. Ezek a körülmények arra utalhatnak, hogy a társaság illegális forrásból fedezhette megnövekedett vízigényét.

„Be lesznek védve”

Arra, hogy a Fővárosi Vízművek vezetésében miért nem ébredt fel a Zádor-Hús Kft-vel összefüggésben a vízlopás gyanúja, magyarázatul szolgálhatnak azok a - Privát Kopó birtokába került - rövid szöveges üzenetváltások, amelyek a vízművek alkalmazottjai között zajlottak. Az sms-ek tanúsága szerint a vízművek munkatársai tudtak a cég illegális vízvételezéséről, a hallgatásért egyösszegben 1 millió 500 ezer, továbbá havi rendszerességgel 250-300 ezer forint úgynevezett „bevédési pénzt” kértek - és vélhetően kaptak - a bűncselekményt elkövető vállalkozás vezetésétől. Részlet a szöveges üzenetváltásokból: „Okker. Csak víz. Nagyon sok víz. 1,5 millát tegyenek le, azután havi 250-300 ezer. Ezért be lesznek védve.” (Érdekesség, hogy az egyik korrupt vízműves BMW X6 típusú luxusautóval közlekedik, amelynek megvásárlására alkalmazotti fizetése aligha nyújthatott fedezetet…)

A vízművek emberei között történt szöveges üzenetváltások alátámasztják a gyanút, hogy „vizesek” nem csak a lopás „fedezésében”, de a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében is partnerei lehettek a húsos cég vezetőinek: vízműves dolgozó 1.: „Azt, h lesz még 1 átfogó ellenőrzés, mert megbuktak és fényképeztek is.” vízműves dolgozó 2.: „Az jó.. keresett engem, írtam neki de nem válaszolt.. Arra vigyázni kell, hogy most helyre rakják a shöller oldalt, hogy ott semmi se látszódjon..” vízműves dolgozó 1.: „Ok. Készült fotó.” vízműves dolgozó 2.: „Az jó..és a zádor oldalán vagy a shöller oldalán? Mert mindkét oldalt csapolták..”


 

 

A levelükben feltüntetett sms üzenetekről nincs tudomásunk” - tájékoztatta a Privát Kopót a Zádor-Hús Kft. ügyvezetése.

Úgy tudni, a feltételezett vízlopással kapcsolatban jelzések érkeztek az elmúlt években a Fővárosi Vízművekhez, ám a bejelentésekben megjelölt illegális utcafronti rákötés helyszíne helyett minden alkalommal a telephely udvarán lévő vízfogyasztásmérő sértetlenségét ellenőrizték a közüzemi szolgáltató szakemberei. Az utcai tűzivízcsap körüli talaj vizsgálatára még véletlenül sem került sor. Vagy - legjobb esetben is - csak papíron.

A rendőrség szélsebesen lezárta a nyomozást - íróasztal mögül

A Privát Kopó információja szerint 2014 nyarán újabb büntetőfeljelentés érkezett a BRFK XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságára, amely szerint a feljelentő szabálytalan vízbekötésre utaló jeleket tapasztalt a Zádor-Hús Kft. üzeménél. Az ügyben eljáró nyomozó „mélyreható” tényfeltáró munkát végzett: hivatalos levélben megkereste a Fővárosi Vízművek Zrt-t, hogy a vízszolgáltató tapasztalt-e rendellenességet a húsipari cég vízfogyasztásával összefüggésben, és mivel közüzemi társaságtól nemleges válasz érkezett, az ügy előadója szélsebesen lezárta a büntetőeljárást, azzal az indokkal, hogy „a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése”. Úgy tudni, a feljelentés pontos helyszínmegjelölést és tanúk neveit is tartalmazta, azonban a nyomozó - valamiért - nem érezte szükségét a megnevezett személyek meghallgatásának, valamint a helyszín szemrevételezésének. Érdekesség, hogy a rendőrségi eljárás csupán „kisebb értékre elkövetett lopás vétségének gyanúja miatt” indult, miközben egy jól menő húsüzem havi vízfogyasztása milliós nagyságrendű összeget képviselhet.

A bűnügyi hírportál megkereste a Fővárosi Vízművek Zrt-t, a közüzemi vállalat az alábbi tájékoztatást adta az ügyben:

„Először is szeretnénk megköszönni a Privát Kopó segítségét, hogy eljuttatta hozzánk információit. Nagy segítség ez számunkra és az ügyet természetesen azonnal kivizsgáljuk. A mai napon belső vizsgálatot indítottunk el és amennyiben bebizonyosodik, hogy az Önök által leírtak valóban megtörténtek, úgy Társaságunk azonnal megteszi a megfelelő jogi lépéseket az érintettek felé. A Fővárosi Vízművek Zrt. elítéli a korrupciót, cégünknél nulla tolerancia van életben már régóta. Az ügy azon részével kapcsoltban korábbról volt tudomásunk, hogy a Privát Kopó által említett cég ellen 2011-ben, majd 2014-ben nyomozott már a rendőrség, azóta folyamatosan együttműködtünk a BRFK-val. Természetesen Társaságunknak is az az érdeke, hogy amennyiben illegális vízlopás vagy/és korrupció történik, úgy minél hamarabb fény derüljön az igazságra.

Nyilvántartásunk szerint a Zádor-Hús Kft.-re vonatkozó illegális vételezéssel kapcsolatos bejelentés 2014. évben egy alkalommal, 2014. május 6-án érkezett. A bejelentést követően másnap, 2014. május 7-én társaságunk munkatársai helyszíni kivizsgálást végeztek. A kivizsgálás során kollégáink rendellenességet nem tapasztaltak. Az Önök által hivatkozott időszakban a felhasználó vízfogyasztása közel azonos mértékű volt.”

Senkinek ne legyen kétsége: annak a vízmennyiségnek az árát is megfizetik valakik, amit - a gyanú szerint - a Zádor-Hús Kft. ellophatott. A tisztességes fogyasztók.

A Privát Kopó helyszínen készült fényképfelvételei alátámaszthatják a vízlopás gyanúját:

 




 
Nagyobb képek elérhetők a pestiriport.hu portál oldalán:
 


 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat