Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Zsinórt feszített az út fölé egy férfi, vádat emeltek ellene
Privatkopo.hu 2020. 11. 26. 7:18:00

Egy Bécsben élő magyar férfi, Rauch Attila, valamint osztrák társa a főkolomposa egy súlyos pénzügyi bűncselekmény-sorozatnak. A befektetésnek álcázott piramisjáték összességében több millió euróval gazdagíthatta Rauchot és bűntársát, a csalásokkal megszerzett vagyont az elkövetők mind az osztrák, mind a magyar adóhatóság elől eltitkolták, így - a tőkebefektetési csalás mellett - felmerül az adócsalás bűntett gyanúja is.



Folyamatosan érkeznek a Privátkopó bűnügyi portál szerkesztőségéhez azon károsultak jelzései, akiket magas hozam ígéretével szedett rá „befektetésekre” Rauch. A csalók személyenként 30 millió forint és 300 ezer euró közötti összegeket húztak le a naiv, hiszékeny emberekről, amellyel összességében több millió euró jogtalan haszonra tehettek szert. A károsultak jellemzően magyar és osztrák állampolgárok.

A bűncselekmények révén Rauchék luxus életkörülményeket alakítottak ki önmaguk számára, méregdrága gépkocsikra, valamint külföldi ingatlanokra tettek szert a kicsalt pénzekből. Úgy tudni, Rauch felesége egy Bécsben működő műkörmös luxusszalont kapott ajándékba párjától, tehát feltételezhetően a nő is tudomással bír arról, hogy az eurómilliók csalárd módon kerültek Rauchoz és társához.

Információnk szerint az elkövetők a csalássorozatban felhasználtak egy internetes honlapot is.

A Privátkopó bűnügyi portál a közeljövőben tényfeltáró cikket tervez megjelentetni a súlyos bűncselekményről, ezért további károsultak jelentkezését várja, akiknek pénzével Rauch Attila és bűntársa meglépett.

E-mail: [email protected]

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat