Ma: 2024.02.14. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Fiatal lányok csalták el, megverték, kirabolták, fogva tartották
Privatkopo.hu 2019. 12. 12. 14:44:00

A Hevesi Rendőrkapitányság Kiskörei Rendőrőrsére érkezett bejelentés 2019. április 9-én, amely szerint egy felnőtt férfi Kisköre egyik utcájában az árokban ülve segítségért kiabált. A rajta lévő sérülések miatt kórházi ellátásra szállították, közben kiderült, hogy a férfit eltűnése miatt körözi a rendőrség.



A tiszaburai lakos elmondta, hogy 2019. április 8-án, egy kiskörei italboltban megismerkedett két fiatal lánnyal, akik saját lakásukra elhívták, ott két férfi bántalmazta, elvette a nála lévő értékeket, majd az egyik helyiségbe bezárta.

A cselekménynek szemtanúja volt a két nő, továbbá két kisgyermek is.

A bezárt férfit az éjszaka folyamán még többször bántalmazták, majd reggel erőszakkal arra kényszerítették, hogy elvégezze a ház körüli munkákat.

A sértett ekkor el tudott menekülni és segítséget kért.

A Hevesi Rendőrkapitányság nyomozást indított, majd az elvégzett adatgyűjtést és a szakértői vélemények beszerzését követően, 2019. december 9-én négy személyt gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.

V. Miklós 27 éves és R. Roland 19 éves kiskörei lakosok ellen - őrizetbe vételük mellett - rablás, kényszermunka, személyi szabadság megsértése és testi sértés bűntett, míg R. Zsanett 21 éves és R. Katalin 19 éves szintén kiskörei lakosok ellen rablás és testi sértés bűntett bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás.

A Hevesi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanúja miatt is eljárást indított.

A két férfi gyanúsított letartóztatását 2019. december 11-én elrendelte a bíróság.

További friss információk
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
Rendőrautóval ütközött Budapesten Pierre Woodman pornórendező
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat