Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
A kiérkező rendőrök autóit is megrongálta az egyik encsi lincselő
Privatkopo.hu 2019. 11. 06. 7:06:00

Az Encsi Járásbíróság november 5-én első tárgyalást tartott az Encs-Fügöd városrészen történt támadás ügyében, amelyben a vádlottak nekirontottak a sértettnek, miután az autójával elütötte egyikük úttestre kirohanó gyermekét.



A vádirat szerint a vádlottak 2018. október 6-án, Encs egyik városrészén, Fügödön tartottak „családi rendezvényt”. A sértett autójával éppen erre közlekedett, amikor az út szélén parkoló autó takarásából elé szaladt a II. rendű vádlott kislánya. A sértett nem tudta elkerülni az ütközést, és a gyermeket elütötte.

Ekkor az I. rendű vádlott kiszaladt az útra és a sértettnek rontott, lendületből ököllel arcon ütötte, majd ütlegelni kezdte. Néhányan a sértett védelmére keltek, és próbálták távol tartani az I. rendű vádlottat a sértettől. Mindezzel egy időben a II. rendű vádlott is odarohant a sértetthez és megfenyegette, ha meghal a kislány, akkor megöli, majd a ruháját rángatta és ütni kezdte.

Az I. rendű vádlottat azonban továbbra sem sikerült megnyugtatni, még az időközben kiérkező rendőrök szolgálati gépjárműveit is megrongálta. A sértett számos sérülést szenvedett, amelyek között van maradandó fogyatékosságot okozó és nyolc napon túl gyógyuló is.

Az első tárgyalás során a bíróság az ügy sértettjeit hallgatta ki, továbbá azon tanúkat, akik szemtanúi lehettek a bántalmazásnak.

A járásbíróság 2019. november 7-én, 8 órakor folytatja az ügy tárgyalását, amelyen további tanúk kihallgatására került sor - közölte a Miskolci Törvényszék.

A vádlottak a büntetőeljárás során egyetlen másodpercet sem töltöttek letartóztatásban.

További friss információk
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat