Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Házkutatást tartott a NAV Gáspár Győző könyvelőinél
Blikk 2015. 03. 26. 8:11:00

Gáspár Győző adóügyei miatt tartott házkutatást a NAV bűnügyi osztálya annál a könyvelőnél, aki jelenleg a Gáspár család egykori cégének ügyeit kézben tartja. A hatóság egészen pontosan három cég iratanyagát kereste volna, de nem találtak semmit.



A könyvelő azt mondta, hogy helyhiány miatt nem tárol iratokat, sőt a Gáspár családdal nem áll kapcsolatban, hiszen őt már az a vezető bízta meg a könyveléssel, aki megvette a „showmantől” a céget. Éppen ezért Győző saját könyvelőjénél is jártak a NAV emberei, ahol szintén nem foglaltak le semmit.

„Nem is értem ezt az egészet, én nem csináltam semmi rosszat. Próbálok tisztességesen élni, mindig időben leadni mindent a cégekkel kapcsolatban, ennek ellenére most megint rám szálltak. Tény, hogy előfordult, hogy néhány napot csúsztam az elszámolás leadásával, de be is fizettem az emiatt megítélt ötvenezer forintos bírságot. Tisztában vagyok azzal, hogy mivel a könyvelőknél nem találtak semmit, hamarosan én és a családom következeik. Merthogy ráadásul én csupán alkalmazott voltam a cégben, de amióta megszűnt az Édes élet, bevételem sincs” - mondta Gáspár Győző.

A „showmannek” egyébként már 2007 óta van gondja az adóhatósággal, többször megbírságolták, és sokáig a NAV szégyenlistáján is szerepelt, csak idén januárban került le róla.

További friss információk
Orosz rulettet játszott egy nagyatádi fiú, bele is halt
Újabb igazságügyi szakértő állítja: Szűcs Patrik okozta a debreceni halálos közúti balesetet
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat