Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Megerőszakoltak egy lányt egy fonyódligeti gólyatáborban
MTI 2014. 09. 01. 6:32:00

Megerőszakoltak egy lányt péntek éjszaka egy fonyódligeti gólyatáborban. A rendőrség megerősítette az értesülést.



Méhes Dóra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy nyomozást indítottak szexuális erőszak gyanúja miatt egy Fonyódligeten történt bűncselekményben.

A szóvivő a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölte, mely intézmény gólyatáborában történt az erőszak, illetve sem az áldozatról, sem pedig az elkövetőről nem adott információt.

A hétvégén két fővárosi felsőoktatási intézmény is Fonyódligeten tartotta gólyatáborát. Az Eduline.hu értesülései szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának gólyatábora pénteken, a Budapesti Kommunikációs Főiskoláé pedig hivatalosan szombaton kezdődött.

Az ELTE vasárnap este közölte: hétfőn ad hivatalos tájékoztatást a tanítóképző kar fonyódligeti gólyatáborában történtekkel kapcsolatban, miután konzultált a rendőrséggel.

További friss információk
Orosz rulettet játszott egy nagyatádi fiú, bele is halt
Újabb igazságügyi szakértő állítja: Szűcs Patrik okozta a debreceni halálos közúti balesetet
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat