Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Hét rablás
Privatkopo.hu 2018. 08. 30. 7:02:00

Többen bántalmazták a sértetteket, akiktől minden esetben pénzt követeltek. A kalocsai nyomozók elfogták a gyanúsítottakat, akik jelenleg is letartóztatásban vannak.



Rablásról érkezett névtelen bejelentés a Kalocsai Rendőrkapitányságra 2018. július 8-án, éjszaka. Az ismeretlen elkövetők 22 óra körül betörtek egy miskei családi házba. A redőnyt feltolva az ablakon bemásztak a házba, ahol bántalmazták, fojtogatták és pénzt követeltek az ott lakó 85 éves asszonytól. A sértett félelmében elárulta, hogy hol tartja a megtakarítását, így közel 800 000 forinthoz jutottak a tettesek.

Néhány órával korábban Kecel belvárosában egy 69 éves nőt bántalmaztak ismeretlenek, akik az asszony táskáját rabolták el.

Ezt megelőzően, hajnalban, egy miskei és egy dunaszentbenedeki családi ház ajtaját törték be. Mindkét helyen bántalmazták az ott lakó idős asszonyokat, akiktől pénzt követeltek.  

2018. július 1-én is történt egy hasonló eset Dusnokon. Ekkor egy 85 éves nőhöz törtek be, akit többször megütöttek, a házban kutatást végeztek és eltulajdonítottak körülbelül 20 000 forint készpénzt.

A kalocsai nyomozók beazonosították és 2018. július 9-én elfogták a feltételezett elkövetőket, a 24 éves Sz. Lászlót, a 18 éves Sz. Alexet, egy 17 éves bátyai és egy akkor még 17 éves makói fiút. Őket gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak jelenleg is letartóztatásban vannak.

Tolna megyében is elkövettek két hasonló jellegű bűncselekményt. 2018. április 25-én éjszaka egy dunaföldvári, míg 2018. július 7-én egy dunaszentgyörgyi családi házban bántalmazták az ott élő idős sértetteket, akiktől szintén pénzt követeltek. A nyomozás adatai szerint ez a két eset is a gyanúsítottakhoz köthető, ezért a Kalocsai Rendőrkapitányság folytatja a büntetőeljárást - tájékoztatott a nyomozóhatóság.

További friss információk
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat