Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Járókelőket raboltak ki Budapesten - vádat emeltek ellenük
HP 2018. 03. 19. 13:39:00

Vádat emelt az ügyészség két férfi ellen, akik egy évvel ezelőtt, néhány napon belül két járókelőt is megtámadtak az értékeikért, Budapesten.



A vádirat szerint a vádlottak 2017. április 17-én, kora hajnalban, a VII. kerületi Blaha Lujza téri aluljáróban figyeltek fel egy ittas férfira, akit követni kezdtek, hogy értékeit megszerezzék.

A vádlottak a férfit a Rákóczi úton érték utol, ahol az egyikük mögé lépett és hátulról lefogta, míg társa átkutatta a ruházatát. A támadók a sértett nadrágjából kivették a pénztárcáját a benne lévő készpénzzel, illetve okiratokkal együtt, valamint elvették a férfi mobiltelefonját is. Amikor a sértettet az őt hátulról lefogó vádlott elengedte, a férfi megpróbálta visszaszerezni az értékeit, ekkor azonban a másik támadó őt arcon ütötte, majd társával együtt elmenekült. Ebben az elkövetésben részt vett egy harmadik férfi is, aki a vádlottak cselekményét figyeléssel biztosította.

A két vádlott pár néhány múlva, 2017. április 19-én, a hajnali órákban, a XI. kerület, Bartók Béla úton figyelt ki egy férfit. Amikor mögé értek, egyikük a földre lökte, majd a másik vádlott ököllel arcon ütötte. Ezután átkutatták a zsebeit, miközben egyikük még ezalatt is többször megrúgta a férfit. A vádlottak végül a sértett mobiltelefonját vették el, majd azzal elmenekültek a helyszínről. A megtámadott és bántalmazott férfi esetében reálisan fennállt a súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülések veszélye.

Mindezek alapján a VI. és VII. Kerületi Ügyészség az ügyben két rendbeli - egy esetben csoportosan elkövetett - rablás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra, amely bűncselekmények büntetési tételének felső határa tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.

A vádlottak jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat