Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Késsel, mankóval torolta meg korábbi sérelmét apa és lánya
privatkopo.hu 2016. 05. 03. 10:35:00

Az apa és lánya egy korábbi sérelmét akarta megtorolni a megtámadott férfin. A nő kezdte a verekedést, amibe beszállt az apa is: először késsel szúrta meg a sértettet, majd egy mozgáskorlátozott férfitól elvett mankóval ütötte fejbe haragosát. Az eset még két éve történt, a Fővárosi Főügyészség most emelt vádat.



A vád szerint az apa és lánya 2014. február 6-án, a Bosnyák téri buszmegálló közelében meglátták a sértettet, és odamentek hozzá. A férfitól számonkérték egy korábbi sérelmüket - egy ellenük tett állítólagos bejelentést -, majd emiatt összeszólalkoztak.

A nő több alkalommal megütötte, megrúgta a sértettet, majd ezután a nő apja is rátámadt: egy késsel a mellkasa felé szúrt, aki kitért a támadás elől, így a szúrás a karját érte el.

A megszúrt férfi egy közeli buszmegállóba menekült, de oda is  követték. Az apa a megállóban ülő, mozgáskorlátozott férfitól elvette a mellé letámasztott mankóját, és azzal ütötte meg a sértettet a fején.

A Fővárosi Főügyészség az 54 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, míg lányát, a 33 éves nőt garázdaság vétségével vádolja. A két vádlott szabadlábon védekezik.

További friss információk
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
Pesterzsébeti tragédia: az édesanya saját kezével próbálta kiszabadítani 9 éves kisfiát a beton alól
Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen gázolt és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a volt bátonyterenyei képviselő - korábban kábítószeres ügy miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat