Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Fegyveresen elkövetett emberrablásért és súlyos testi sértésért kell felelnie a „szerelmes” cigánynak
Privatkopo.hu 2020. 05. 30. 8:42:00

A hajdú-bihari rendőrök befejezték a nyomozást azzal a zsákai férfival szemben, aki a gyanú szerint fegyverrel fenyegette, majd elrabolta volt élettársát, valamint a nő volt férjét. A bűnlajstroma azonban itt nem ért véget.



A rendőrségen 2018. augusztus 8-án tett feljelentés egy férfi arról, hogy volt felesége visszaköltözött hozzá, azonban a nő régi élettársa zaklatja őket. Kihallgatásán a sértett hátborzongató részleteket mesélt a nyomozóknak az elmúlt hónapok történéseiről.

R. Sándor élettársi kapcsolatban élt egy ismerősével, azonban ahogy megromlott a viszonyuk, az asszony összepakolt és elkötözött tőle. A nő a volt férjéhez költözött vissza, Berettyóújfaluba, amit a gyanúsított nem tudott elfogadni. Kezdetben csak nem létező tartozásokat követelt telefonon a nőtől, később viszont radikálisabb módszerekhez nyúlt.

A nyomozás adatai szerint a nő régi-új kapcsolata zavarta a férfit igazán, a tartozás csak ürügy volt arra, hogy számon kérhesse az asszonyt. Zaklatása viszont egészen addig fajult, hogy 2018. június 20-án a nő volt férjét egy fegyverrel megfenyegette, beültette az autójába, majd kivitte a Berettyó folyó mellé egy erdős területre. Itt áldozatát egy fához bilincselte, a kezeit és a lábait is összekötözte egy drótdarabbal, a szájába pedig ruhát tömött. Ezt követően otthagyta a férfit, majd visszament Berettyóújfaluba a volt élettársáért, akit kicsalt a lakásából, majd őt is az autóba kényszerítette a fegyverrel. A nővel visszatértek a fához bilincselt férfihez, viszont azzal nem számolt a gyanúsított, hogy míg távol volt, áldozata kiszabadult a béklyókból. A két férfi dulakodni kezdett, ami végül azzal zárult, hogy megállapodtak abban, hogy elengedi őket, csak ne tegyenek feljelentést. A sértettek tartották is magukat a megállapodáshoz, azonban a zsákai férfi néhány nap múlva ismét megkereste őket és a pénzét követelte. Ekkor döntöttek úgy, hogy a hatóságokhoz fordulnak.

A nyomozók a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével elfogták R. Sándort, majd több helyszínen is kutatást tartottak, amely során megtalálták és lefoglalták a fegyvert. A főkapitányságon gyanúsítottként kihallgatták a férfit, majd bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozásba bevont szakértő véleménye alapján a bűncselekmények elkövetéséhez használt fegyver egy gáz- és riasztópisztoly volt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya kétrendbeli fegyveresen elkövetett emberrablás, egyrendbeli személyi szabadság megsértése, egyrendbeli súlyos testi sértés bűntett, valamint zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a férfival szemben.

A rendőrök az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.

További friss információk
Orosz rulettet játszott egy nagyatádi fiú, bele is halt
Újabb igazságügyi szakértő állítja: Szűcs Patrik okozta a debreceni halálos közúti balesetet
„Nekipattanás”: Szűcs Patrik a 112-es segélyhívó diszpécserének elismerte, hogy ő okozta a debreceni halálos közlekedési balesetet, ám most azon mesterkedik, hogy az elhunyt sofőrre tolja a felelősséget
Ellentámadásba lendült a debreceni tragédiát okozó milliárdoscsemete: Szűcs Patrik azt bizonygatná, hogy nem ő, hanem a baleset áldozata hibázott
Önkezével vetett véget életének a fiát gyászoló 53 éves apa
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat