Ma: 2024.03.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Tovább nyomoznak a megerőszakolt kislány ügyében - észak-afrikai származású lehet az elkövető
MTI 2015. 09. 12. 11:03:00
A németországi Chemnitzben tovább folyik a nyomozás annak a 7 éves kislánynak az ügyében, akit a helyi rendőrség szerint augusztus elején megerőszakolt egy feltehetően észak-afrikai származású férfi.

A chemnitzi rendőrség csütörtöki tájékoztatása szerint az ügyben nincsen „forró nyom” és - egyelőre - gyanúsított sem. Röviddel a több mint egy hónapja történt eset után ugyan őrizetbe vettek egy embert, akiről azonban kiderült, hogy nincs köze az ügyhöz, újabb személyek pedig egyelőre nem kerültek a nyomozók látókörébe.

A rendőrség sajtószóvivője elmondta: az eljárást folytatják, de még nem sikerült olyan adatokat rögzíteni, amelyek alapján kijelenthető, hogy hamarosan feltárják az ügyet.

A rendőrség közleménye szerint augusztus 4-én, 18.30 körül egy parkban szexuális bántalmazás ért egy 7 éves kislányt. Az elkövető a parkból a főpályaudvar felé menekült. A kislány sírva szaladt az édesanyjához, aki a közelben volt, de nem vette észre, hogy mi történt.

Az elkövető feltehetően észak-afrikai származású, nagyjából 30 éves és a bal arcán feltűnő sebhely van.

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat