Ma: 2024.02.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Fiatal magyar nőket kényszerítettek prostitúcióra Angliában - szintén magyarok
propeller.hu 2013. 10. 31. 15:18:00

Fiatal magyar nőket Angliába csábító és ott őket prostitúcióra kényszerítő, zömmel szintén magyarokból álló társaság pere kezdődött el a dél-angliai Brighton koronabíróságán.



Brit hírportálok csütörtöki beszámolói szerint az öttagú csoportot azzal vádolják, hogy legalább ötven lányt toboroztak és utaztattak Magyarországról Angliába, ahol panziókban, bérelt szálláshelyeken, illetve a brightoni központtal működő Sussexi Egyetem diákszállásain helyezték el őket, gyakorlatilag bordélyházakat berendezve ezeken a helyeken.

A társaság alkalmanként a londoni Gatwick repülőtér körzetében működő szállodákba, sőt Skócia legnagyobb városába, Glasgowba is utaztatott lányokat.

Az ügyész a vádat ismertetve elmondta, hogy a társaság „felnőtt honlapokon” hirdette a fiatal nőket. A prostitúcióra toborzott, nem egyszer alig 18 éves lányokat a vád képviselője „nyilvánvaló áldozatoknak”, a velük történteket emberi tragédiának nevezte.

Az ügyész szerint a bíróság elé állított csoport - amelynek egy női tagja brit állampolgár, a többiek magyarok - nemzetközi kiterjedésű, szervezett és igen összetett prostitúciós hálózatot működtetett, amelynek nagy valószínűséggel a vádlottakon kívül még sok más tagja is volt. A vád szerint az is valószínű, hogy a társaság a brit rendőrség által azonosított ötven fiatal nőnél sokkal többet hajtott gyakorlatilag szexrabszolgaságba.

A gyanú már két éve felmerült, amikor a Gatwick közelében működő egyik szálloda személyzetének feltűnt, hogy a hotelbe egymás után jelentenek be fiatal külföldi nőket, akiket azután folyamatosan férfiak látogattak.

A hatóságok ezután kezdték felgöngyölíteni a hálózatot, amelyről a brit hírportálok csütörtöki beszámolói szerint az egyre szélesebb körű vizsgálat során kiderült, hogy nemzetközi prostitúciós láncolat. A per előreláthatólag nyolc hétig tart.

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat