Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Alkalmi pásztorórát akart a Balaton-parton egy 16 éves részeg lány - három kancigányt is kapott ráadásnak
Privatkopo.hu 2018. 11. 28. 12:03:00

Többek által elkövetett szexuális erőszak kísérlete miatt nem jogerősen hat-hat-hat év fegyházbüntetésre ítélt kedden a Zalaegerszegi Törvényszék három cigányt, akik a keszthelyi Balaton-parton erőszakoskodtak egy 16 éves lánnyal.



A jelenleg 29, illetve két 23 éves erőforrás 2016 áprilisában Keszthelyen, egy Balaton-parti szórakozóhelyen italozott, akárcsak a 16 éves lány a rokonaival, barátaival. A fiatal lány - aki az este folyamán nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott - a szórakozóhelyen találkozott egy szintén fiatalkorú fiúval, akivel csak felületesen ismerték egymást, majd a lány kezdeményezésére a szabadban szexuális kapcsolatot létesítettek egymással.

Az együtt lévő két fiatalkorút meglátva a harmadrendű vádlott először telefonnal fényképet és videót akart készíteni, majd azt mondta a társainak: „Erőszakoljuk meg a csajt!” A lánnyal lévő fiú tiltakozott, de őt fejbe rúgta és megütötte, majd elkergette a helyszínről.

A bíróságnak nem sikerült egyértelműen megállapítania, a három vádlott tisztában volt-e azzal, hogy fiatalkorú lányról van szó. Az azonban bebizonyosodott, hogy az elsőrendű vádlott szexuális kapcsolatot létesített a fiatallal, amikor pedig a másodrendű is közösülni próbált, éppen megérkeztek a rendőrök az elkergetett fiú hívására.

A mindvégig zártan folytatott tárgyalássorozat végén, az ítélet már nyilvános indoklásánál a bíró rámutatott: a sértett olyan alkoholos állapotban volt, hogy nem emlékezett semmire, a rendőrökkel sem tudott kommunikálni. Emiatt nem sikerült egyértelműen tisztázni, hogy a lány beleegyezett-e a szexuális kapcsolatba a vádlottakkal, de az bizonyossá vált, hogy a három férfi visszaélt a fiatalkorú kiszolgáltatott helyzetével.

A bíróság mindhárom szabadlábon védekező vádlottra egyenként hat év fegyházbüntetést szabott ki, illetve együttesen kötelezte őket több mint 4,6 millió forint bűnügyi költség megfizetésére. A bíró jelezte: a többek által elkövetett szexuális erőszaknak azért csupán a kísérletét lehetett megállapítani, mert az eljárásjog szerint legalább két esetben kell megtörténnie a közösülésnek, hogy az csoportos elkövetésnek minősüljön, a rendőröknek a második esetet azonban már sikerült megakadályozniuk.

Az ítélet egyik vádlott esetében sem jogerős, az ügyész súlyosításért, a három vádlott pedig felmentésért jelentett be fellebbezést.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat