Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Késsel rabolt a 12 éves cigánytakony
Privatkopo.hu 2019. 11. 18. 13:26:00

A rendőrség tájékoztatása szerint egy 12 éves fiú 2019. november 16-án, délután, Ráckevén, a Skaricza Máté sétányon megállította a sértettet, majd késsel fenyegetve értékeinek átadására kényszerítette.



A férfi a fenyegetés hatására átadott egy gyűrűt a rablónak, aki ezt követően elmenekült a helyszínről.

Az esetről a sértett bejelentést tett a rendőrségen. A ráckevei rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit 13 óra 50 perckor, Ráckevén elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak. Az intézkedés során a fiú ruházatából előkerült a kés és a gyűrű is.

A nyomozók a helyi fiút gyanúsítottként kihallgatták, ellene az eljárást - szabadlábon hagyása mellett - a Ráckevei Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja.

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat