Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Egy éven át minden nap megerőszakolták a tinit
Blikk 2012. 09. 28. 15:38:00

Rochdale - Minden nap elvittek az iskola elől és megerőszakoltak egy brit tinédzsert, aki azt állítja: hiába kért segítséget a hatóságoktól, rá sem hederítettek.



A neve elhallgatását kérő lány - akit a híradások Suzie-nak neveznek - egy prostitúcióval foglalkozó, ismert ázsiai banda áldozata volt. Azt mondja, több mint egy éven át zaklatták, amikor még csak 15 éves volt.

Az iskola előtt vártak rá, és amint kitette a lábát az épületből, betuszkolták egy kocsiba majd elhajtottak vele. Egy lakásba vitték, ahol alkalmanként több férfi is átment rajta; előfordult, hogy öten erőszakolták meg egymás után - írja a Sun brit napilap.

A tinédzser ramatyul nézett ki a megpróbáltatások után. Bolhacsípések borították a testét, koszos volt a ruhája, és amikor az erőszaktevők leitatták, bűzlött az alkoholtól. Ennek ellenére sem a szülei, sem a hatóságok nem tettek semmit. Amikor a szexuális erőszakról beszélt az apjának, a férfi értesítette ugyan a szociális munkásokat, de nem történt érdemi változás. Szülei állítólag azért nem foglalkoztak az üggyel, mert azt gondolták, hogy a tinédzser önként választotta ezt az életstílust, ráadásul alig pár hónap múlva töltötte be a 16-ot. Úgy vélték, innentől kezdve már az ő felelőssége - írja a lap.

Suzie kétségbeesésében az erőszakhoz fordult, és kirakatokat tört be. Amikor a rendőrség őrizetbe vette, beszámolt nekik arról, amin keresztülment - de még ekkor sem történt semmi. Egy héttel később megint az utcán volt, és az ázsiai banda újra elkapta.

Vele együtt állítólag még legalább 50 fiatalkorút - köztük 10 éves gyerekeket - zaklattak szexuálisan a banda tagjai. Amikor végül letartóztatták őket és véget ért az utcai terror, Suzie ügye is új figyelmet kapott.

Nyomozás indult a lehetséges mulasztások felderítése érdekében, ami hatalmas botrányt keltett. Mint kiderült, a hatóságok úgy kezelték az áldozatokat, mintha a szexuális aktus az ő beleegyezésükkel történt volna, ezért nem tettek semmit. A szülőknek azt mondták, a tinik „saját döntéseiket követik", és gyakorlatilag elküldték őket.

Suzie és két másik lány jogi lépéseket helyezett kilátásba a szociális munkások mulasztása miatt. Kompenzációt szeretnének, hogy végre maguk mögött hagyják a múltat, és új életet kezdhessenek - írja a lap.

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat