Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Tovább ismerkednek a cigányokkal a britek: több mint negyven utast fosztottak ki Rostásék
kuruc.info 2012. 02. 16. 9:09:00

Több ezer fontot lopott el a vonaton elalvó ingázóktól egy romániai zsebtolvaj banda - írja a The Daily Mail. A kis család hat tagja leginkább az ittas utasokra vadászott, akiket a telefonjuktól és a pénzüktől szabadítottak meg.



Rostásék a London és a Kent megyei Gravesend közötti járaton tevékenykedtek, valamennyi vagont átkutatva a megfelelő célszemélyek érdekében. Két és fél évig folytatták e hagyományőrző tevékenységet, mely igen gyümölcsözőnek bizonyult. A telefonok fejhallgatóit Romániában értékesítették, a SIM-kártyákkal pedig kisebb vagyonokba kerülő beszélgetéseket bonyolítottak le otthoni és Spanyolországban "dolgozó" kollégáikkal és rokonaikkal.
A profi zsebtolvajok (a bandát két nő és négy, 18 és 27 és közötti férfi alkotta) gondosan választották ki áldozataikat: olyanokat szemeltek ki az éjszakai járaton, akik láthatóan ittasak voltak, vagy fáradtak egy átszórakozott éjszaka után, s így nem vették észre, hogy éppen Európa „legszorgosabb” kisebbségével kerültek kontaktusba - derült ki a bírósági tárgyaláson. 2010 augusztusában kapták el őket, amikor egy fiatal nőt akartak kifosztani.

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat