Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
14 éves lányt akart a WC-be csalni a perverz férfi
Bors 2013. 07. 23. 11:54:00

Több, mint 600 üzenetet küldött egy 14 éves lánynak egy perverz férfi, hogy egy szálloda WC-jébe csalja, ahol majd szexelhet vele. A lány apja azonban felfedezte a leveleket és értesítette a hatóságokat. Tettéért a bíróság előtt kell majd felelnie a 31 éves töröknek.



Csupán nyaralni szeretett volna Dél-Törökországban Shaun Cunningham a családjával, ám a felhőtlen boldogságnak hamar véget vetett a szállodájuk gyerekanimátora, aki 14 éves lányukat próbálta szexre bírni. A 31 éves Duymaz nem romantikusabb helyet talált ki az első légyottra, mint a szálloda egyik vécéjét. A lány már majdnem kötélnek állt, az aktus időpontja is megvolt, apja azonban szerencsére közbelépett.

- Napok óta furcsa volt a lányom, egy apa ilyesmit azonnal észrevesz. Eleinte nem akart lejönni velünk este a szálloda aljába szórakozni, majd már minden este menni akart. Sőt, úgy kicsípte magát, hogy csak néztünk. Napközben pedig egyfolytában a telefonját nyomkodta és Facebookozott, amit többször szóvá is tettünk. Aztán egyszer, amikor megnéztem a telefonját, megtaláltam a perverz üzeneteket.

- Igen, a lányom flörtölt kicsit ezzel a férfival, de Duymaz pontosan tudta, hogy a lányom hány éves. Ilyet egy férfi nem tesz! - mondta a felháborodott apa a Mirrornak. A családfő azonnal értesítette a szálloda vezetőségét és a rendőrséget is.

A perverz pedofil egyébként szerdától vasárnapig 607 üzenetet váltott a Facebookon a kiskamasszal, amelyekben először még arról szólt a diskurzus, hogy milyen idős a lányhoz és nem lehet közöttük semmi, ám idővel egyre közvetlenebbé váltak. Duymaz ezekben többször is felhívja a lány figyelmét arra, hogy legyen óvatos és a családjának semmit se szóljon a kapcsolatukról. Tettéért a bíróság előtt kell majd felelnie.

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat