Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Változatos ízlés: előbb a nagyanyját, majd a nagybátyját erőszakolta meg
Bors 2014. 07. 09. 12:49:00

Hosszú börtönbüntetésre számíthat egy amerikai fekete férfi, aki nemi erőszakot követett el idős nagyanyján és nagybátyján is. Az áldozatok az eset után kórházba kerültek.



A rendőrség őrizetbe vette a 34 éves Willie Johnsont, aki megerőszakolta rokonait. Az aberrált férfi először 82 éves nagymamájával közösült, majd 49 éves nagybátyját is szexre kényszerítette.

A nemi erőszak után elmenekült, de a rendőrök néhány órán belül a nyomára bukkantak. Mint kiderült, Johnson már korábban is követett el szexuális bűncselekményt, így a bíróság több évre rács mögé zárhatja.

Az áldozatok az eset után kórházba kerültek, a klinika szóvivője szerint fizikailag mindketten jól vannak.

További friss információk
Nagy tételben „öregeztek” Kozák Alexék Észak-Írországban
Több mint kétszázezer pedofil felvételt jelentettek tavaly világszerte
Tíz emeletnyi szajha - ez a „magyar” nő is prostitúció szervezésével kereste meg a mindennapi kokaint Angliában
Sokadik lecke egzotikumra vágyó lánykáknak: megverte, majd megfojtotta a 16 éves bécsújhelyi lányt szír barátja
Innsbrucki lakásában találtak holtan egy magyar prostituáltat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat