Ma: 2024.02.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Megerőszakolta 11 éves kislányát egy abaligeti „apa”
bama.hu 2013. 10. 16. 9:25:00

Vádat emelt a napokban egy abaligeti „férfi” ellen a Baranya Megyei Főügyészség, amiért ittas állapotban több alkalommal is közösült 11 éves lányával. Amennyiben bűnössége beigazolódik, akár tizenöt évre is ítélheti a bíróság.



A főügyészség tájékoztatása szerint a bűncselekmény még tavaly júniusban történt. A vádlott egy nyárköszöntő bálon szórakozott előző éjszaka, ahol jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott el. Másnap délelőtt tovább ivott, majd dél körül hazatért. A lakásban egyedül volt a lányával. Bezárta az ajtót, majd felszólította a kislányt, hogy vetkőzzön le. A férfi több alkalommal is közösült a lányával.

A vádlott ezt követően megfenyegette a gyermeket, hogy ne mondja el senkinek, mit tett vele, azonban ennek dacára a lány még aznap este az édesanyjának, majd a gyámhivatal képviselőjének is beszámolt apja cselekedeteiről.

A bűncselekmény elkövetése óta előzetes letartóztatásban lévő férfit nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett erőszakos közösülés bűntettével vádolta meg az ügyészség. Amennyiben bűnössége beigazolódik, akár tizenöt évre is ítélheti a bíróság.

További friss információk
Segítséget akart szerezni családtagjai megöléséhez
Terrorcselekménnyel fenyegetett, fiatal nőt ejtett túszul
Pszichiátriai betegeket bántalmazott
Rabolt, lopott és garázdálkodott a 20 éves kecskeméti férfi
Ittas állapotban durván bántalmazta anyja élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat