Ma: 2019.04.21. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Az álcázás nagymestere: rózsaszínű gyereknadrágot húzott a fejére a színesfémtolvaj
Privatkopo.hu 2019.03.14. 5:16:00

A kunszentmiklósi rendőrök elfogták azt a két helyi férfit, akik december óta dézsmálták az egyik gyár vörösréz hulladékát.



Az egyik helyi üzem képviselője 2019. február 22-én feljelentést tett a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságon, mert észrevették, hogy a vörösréz hulladék tárolására szolgáló konténerből nagyobb mennyiségű - körülbelül 3000 kilogramm - színesfém tűnt el.

A nyomozás során felmerült, hogy a bűncselekmény elkövetésében olyan személy is részt vett, aki jól ismeri a tárolás körülményeit. A rendőrök - a gyár vezetőségével együttműködve - feltérképezték a jelenlegi és volt munkavállalókat, valamint elemezték a térfigyelő és biztonsági kamerák felvételeit.

Az adatgyűjtés eredményeként eljutottak a két feltételezett tetteshez, akik 2019. március 11-én, éjjel ismét bemásztak a gyár udvarára azért, hogy rezet lopjanak. A nyomozók cselekményük közben érték tetten a tolvajokat. Egyikőjüket - egy 28 éves helyi lakost - még a helyszínen sikerült elfogni, míg 23 éves társa elmenekült, így őt néhány órával később találták meg.

A férfiak lopás közben meghökkentő módon álcázták magukat: egy gyereknadrág elején két lyukat vágtak, és ezt húzták a fejükre. A kamerafelvételeken jól felismerhető mintás alsót a rendőrök egyikőjüktől lefoglalták.

Az eljárás során az is kiderült, hogy az elkövetők legalább nyolc alkalommal jártak a gyárban, hozzávetőlegesen 3,5 millió forint értékben tulajdonítottak el rezet.

A nyomozók a színesfémet illegálisan átvevő férfit is beazonosították. A 41 éves dunavecsei lakost orgazdaság bűntett, míg a két kunszentmiklósi tolvajt lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A rendőrök mindhárom gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.  

További friss információk
Befejezték a nyomozást az afgán erőszakoló ügyében
Szüleit akarta megöletni egy 19 éves „hálás” fiatal
„Szívességi lakáshasználat”: sósavval öntötte le mohácsi szállásadóját egy férfi
Szamurájkardos támadás a ceglédi éjszakában
Elítéltek egy Tolna megyei nőt, aki megölte a szeretőjét
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat