Ma: 2024.02.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Cigiért ütöttek
police.hu 2014. 05. 26. 16:07:00

Csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 20 éves V. László és két fiatalkorú társa ellen.



A gyanú szerint a három gyanúsított 2014. május 25-én egy tatabányai bevásárlóközpont parkolójában szólította le a későbbi sértettet. Cigarettahüvelyt kértek tőle, amit meg is kaptak, de ez nem volt elég nekik. Ütni kezdték a sértettet és elvették a dohányát, valamint a cigarettatöltőjét is. Ezt követően a tettesek elmenekültek a helyszínről. A tatabányai rendőrök, amint tudomást szereztek a bűncselekményről, a gyanúsítottak felkutatására indultak. V. Lászlót és két 16 éves társát egy óra múlva Tatabányán elfogták az egyenruhások és előállították őket a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásukon elismerték a bűncselekmény elkövetését. A három gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

További friss információk
Segítséget akart szerezni családtagjai megöléséhez
Terrorcselekménnyel fenyegetett, fiatal nőt ejtett túszul
Pszichiátriai betegeket bántalmazott
Rabolt, lopott és garázdálkodott a 20 éves kecskeméti férfi
Ittas állapotban durván bántalmazta anyja élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat