Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Agyonverte élettársát, a rendőrség vádemelést javasol
HP 2016. 01. 16. 8:47:00

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a bükkszenterzsébeti férfival szemben, aki úgy megverte élettársát, hogy az a kórházban belehalt sérüléseibe.



A Heves megyei településen élő férfi a nyomozás adatai szerint tavaly július 12-én, éjjel veszett össze az élettársával, majd puszta kézzel és különböző eszközökkel kezdte őt ütlegelni. A 24 éves nő a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően életét vesztette. A megyei főkapitányság bűnügyi osztálya az igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján emberölés gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben, amelynek gyanúsítottja a történtek óta előzetes letartóztatásban van.

A rendőrség a napokban befejezte a nyomozást, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.

További friss információk
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
Emberölési kísérlet macskaeledelért és tojásért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat